Idén április 13-án immár 15. alkalommal rendezte meg az AMAPED – Ausztriai Magyar Pedagógusok Egyesülete a Mesemondó- és Szavalóversenyét Bécsben.
A rendezvény az évek alatt hagyománnyá alakult, és büszkén mondhatjuk, hogy túlélt minden akadályt. 2009-től kezdve minden tavasszal várta az AMAPED azokat a lelkes versenyzőket, akik szerették volna összemérni tudásukat másokkal. Az évek során egyre több és több jelentkező lett, ezzel együtt az országok száma is bővült, ahonnan érkeztek a versenyzők. Talán a legtöbb jelentkezőt a Mátyás király születésének 575. és trónra lépésének 560. évfordulója alkalmából rendezett Mesemondó- és Szavalóverseny vonzotta 2018-ban, abban az évben három helyszínen (az AMAPED termeiben, a bécsi Collegium Hungaricumban, valamint a bécsi Magyar Nagykövetségen) összesen 285 versenyző indult. De méltán lehetünk büszkék a 2019-ben rendezett 10. jubileumi Mesemondó- és Szavalóversenyünkre is, ahol két helyszínen (az AMAPED termeiben és a bécsi Collegium Hungaricumban) összesen 185 szavalat hangzott el.
2020. sok változást hozott az életünkbe, sok mindenről le kellett mondani, de az AMAPED csapata megkereste a megoldást, hogy a szavalóversenyt a nehéz időkben is megtarthassa. Habár abban az éven személyes megmérettetésre nem kerülhetett sor, viszont új fejezet nyílt a verseny életében, ugyanis elindult az online részvétel. 2020-ban ez a lehetőség 168 versenyzőt vonzott, akik ha személyesen nem is, de legalább virtuálisan részt tudtak venni a Mesemondó- és Szavalóversenyünkön. És mit tanultunk még belőle? Hogy rengeteg olyan versenyzőt sikerült így részvételre ösztönöznünk, aki nem tehette volna meg, hogy a személyes versenyen el tudjon indulni. Habár 2021-ben újra visszaállt a jelenléti szavalóverseny, mégis lehetőséget biztosítunk azóta is, hogy online versenyzőként Németországból, Franciaországból, vagy akár az USA-ból is tudjanak hozzánk csatlakozni a versenyezni kívánók.
Így történt ez idén is. Ebben az évben Kányádi Sándor versei mellett a gyerekeknek magyar népmeséket, a felnőtteknek pedig Örkény István prózáját ajánlottuk témának, de nem kötelező jelleggel. Több, mint 70 résztvevő volt jelen április 13-án az AMAPED termeiben, hogy összemérje tudását. A verseny három teremben zajlott az AMAPED székhelyén. Délelőtt a Bécsben, illetve Ausztriában élő versenyzőket hallhatták a nézők három csoportban. A zsűrit idén is a már megszokott tagok alkották. Dr. Molnár Gergő és Hegedűs Ildikó értékelte az óvoda – 1. osztályos versenyzőket, míg Wagner Szilárd, Kilyénfalvi Gábor és Németh Ervin a 2-5. osztályosok verseit, valamint a 3-5. osztályok előadásait próza kategóriában. Délután négy kategóriában indulhattak nevezők. Szoták Szilvia, Havas Judit és Kilyénfalvi Gábor a 7-8. osztályos versenyzőket hallgatta meg vers kategóriában, illetve a 6-9. osztályosokat próza kategóriában. Fűzfa Balázs, Bali János és Németh Ervin a 9. osztály és idősebbeket értékelte vers kategóriában, míg Molnár Gergő és Hegedűs Ildikó véleményezte az 1-6. osztályosokat vers kategóriában és az 1-5 osztályosokat próza kategóriában.
Az online versenyen vers kategóriában az 1. osztályos, valamint próza kategóriában az óvodás és 1. osztályos indulókat Fűzfáné Csuti Borbála – a Szombathelyi Művészeti Szakgimnázium magyar irodalom és nyelvtan, valamint történelem szakos nyugalmazott tanára, illetve dr. Molnár Gergely – magyartanár, néprajzkutató, a Külföldi Magyar Cserkészszövetség európai regős szakág vezetője, a Lechner Tudásközpont munkatársa értékelte. Az online versenyre próza kategóriában jelentkező 4. osztályos és idősebb versenyzőket, a diaszpóra vers kategóriában induló 3-8. osztályosokat, illetve a vers kategóriában nevező 8. osztályosokat és idősebbeket dr. Fűzfa Balázs – az ELTE Savaria Egyetemi Központ egyetemi docense, irodalomtörténész, az élményközpontú irodalomtanítás képviselője, illetve dr. Bali János – a Nemzetstratégiai Kutatóintézet kutatási, stratégiai és koordinációs igazgatója hallgatta meg. Hegedűs Ildikó – a győri HOLD Színház vezetője, a Győri Nemzeti Színház művészeti titkára, valamint Németh Ervin – a soproni Petőfi Sándor színház dramaturgja, a Tantermi Színház program vezetője az online versenyen vers kategóriában induló óvodásokat és 1. osztályosokat, valamint a magyar mint második nyelv kategóriában induló 3-9. osztályosokat értékelték. Wagner Szilárd – az Ausztriai Magyar Evangélikus Gyülekezet lelkésze és Kilyénfalvi Gábor – a Délibáb Bécsi Magyar Kultúregyesület elnöke, az Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztala elnökhelyettese hallgatta meg az online versenyen magyar mint idegennyelv kategóriában indulókat, a vers kategóriában nevező óvodásokat és 3. osztályosokat. Külön zsűri páros foglalkozott az online indulókkal a magyar mint második nyelv kategóriában nevező óvoda-2. osztályos csoporttal, a próza kategóriában induló 2-3. osztályosokkal, illetve a vers kategóriában induló 2. osztályosokkal. Ezekkel a versenyzőkkel Balázs Emese – a Kultúráért Gömörben és Gömörön túl Polgári társulás vezetője, illetve dr. Szaffkó Péter – egyetemi docens, a Debreceni Nyári Egyetem ügyvezető igazgatója foglalkozott. Három csoportot értékelt dr. Szoták Szilvia – az UMIZ–Imre Samu Nyelvi Intézet és a Termini Magyar Nyelvi Egyesület elnöke, illetve dr. Havas Judit – előadóművész, irodalomtörténész, az ELTE BTK Alkalmazott Irodalomtudományi Tanszékének és a Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet Mai Magyar Nyelvi Tanszékének oktatója. Ők foglalkoztak az online vers kategóriában induló 4. osztályos, illetve 5-7. osztályos nevezőkkel, valamint a diaszpóra kategóriában induló óvoda-2. osztályos csoporttal.
Köszönjük mindenkinek, aki valamilyen formában részt vett a Mesemondó- és Szavalóversenyünkön, legyen az online vagy személyes, első alkalom vagy újabb visszatérés, nekünk rengeteget számított, hogy velünk voltatok!
az AMAPED csapata
Farkas Dorina
Eredmények:
Jelenléti verseny 04.13-án délelőtt
Vers kategóriában óvoda-1. osztály:
1. helyezett: Németh Gréta
2. helyezett: Leitner-Víg Emma
3. helyezett: Sonnevend Linda, Füstös Kornél
Különdíj: Urbán Kinga
Vers kategóriában 2-3. osztály:
1. helyezett: Horváth Soma
2. helyezett: Élő Karolina
3. helyezett: Dienes Olivér, Ledo Alexander
Vers kategóriában 5. osztály:
1. helyezett: Hanus Patrik Norbert
2. helyezett: Urbán Márton
3. helyezett: Élő Bianca Lola
Jelenléti verseny 04.13-án délután
Vers kategóriában óvoda-7. osztály:
1. helyezett: Keszler Angelika, Pozsgai Rebeka
2. helyezett: Gál Hanna-Nóra
Különdíj Kovács Karolina
Vers kategóriában 8-12. osztály:
1. helyezett: Mihály Panka
2. helyezett: Sercel Szonja
3. helyezett: Demeter Borisz, Kőrösi Róbert
Próza kategóriában óvoda-4.osztály:
1. helyezett: Nagy Gerda, Csillag Liliána
2. helyezett: Tátrai Kamilla
3. helyezett: Vörös Virág, Antal Jázmin
Különdíj: Bodó Benedek
Próza kategóriában 5-9 osztály:
1. helyezett: Líbor Csaba
2. helyezett: Bota Villő Nóra, Szarvas Szilvia
3. helyezett: Demeter Borisz, Kiss Gabriella
Online versenyzők
Magyar mint idegennyelv kategóriában:
1. helyezett: Kogler Yasmine
2. helyezett: Goldsmith Hanna, Zaunschirm Sarah
3. helyezett: Gall Müllner Valerie, Kurtz Rosalie
Dicsérő oklevél: Rehm Philipa Marie
Magyar mint második nyelv kategóriában óvoda – 2. osztály:
1. helyezett: Maxim Johanna
2. helyezett: Kurczina Zsanna, Tóth Natalie
3. helyezett: Nica-Degau Miriam, Mühlbauer Marcel
Magyar mint második nyelv kategóriában 3-9. osztály:
1. helyezett: Hóris Bianka
2. helyezett: Haider Florian
3. helyezett: Kerékgyártó Bora
Vers kategóriában az óvoda 1. csoport:
1. helyezett: Fiscaleanu Anna
2. helyezett: Dienes Natasa
3. helyezett: Albert Sára, Aszalos-Orbán Bence, Birtalan László
Dicsérő oklevél: Andrási Milán, Ilut Biro Blanka, Kálmán Dániel
Vers kategóriában az óvoda 2. csoport:
1. helyezett: Smucz Adam Csaba, Szép Előd Olivér
2. helyezett: Szabó-Balázs Luca
3. helyezett: Luka Panna
Vers kategóriában 1. osztály 1. csoport:
1. helyezett: Jáger Adrienn
2. helyezett: Kiss Antónia, Barna Nóra Orsolya
3. helyezett: Koncz Csenge
Vers kategóriában 1. osztály 2. csoport:
1. helyezett: Várdai Péter
2. helyezett: Moldován Edvin Ábel, Valkai Tydia Nóra Szintia
3. helyezett: Varga Amália
Vers kategóriában 2. osztály:
1. helyezett: Sóti Luca
2. helyezett: Kiss Luca, Birtalan Zsolt, Huszár Amira
3. helyezett: Bodnár Nimród Botond
Vers kategóriában 3. osztály:
1. helyezett: Koncz Csanád, Szabó Barnabás
2. helyezett: Harmat Máté, Megyesi Lilla Anna
3. helyezett: Crepelca-Kovacs Elizabeth, Gjergji Lilien, Kiss Zalán
Dicsérő oklevél: Merker Kristóf, Nagy József
Vers kategóriában 4. osztály:
1. helyezett: Bartusz Áron, Halász Dávid, Juhász Hanna
2. helyezett: Kólity Máté, Marinkov Tamara
3. helyezett: Biro Dávid, Molnár-Seres Petra
Különdíj: Balázsi Borbála
Vers kategóriában 5-7. osztály:
1. helyezett: Péntek Anna, László Blanka-Leila
2. helyezett: Farkas Mónika, Budai Mátyás
3. helyezett: Kovács Fruzsina
Különdíj: Bukovský Zsófia, Majláth Stefánia Evelin
Vers kategóriában 8. osztály – idősebbek:
1. helyezett: Schmutzer Noémi Hanna
2. helyezett: Galusz Áron
3. helyezett: Lovas Jázmin
Diaszpóra vers kategóriában óvoda – 2. osztály:
1. helyezett: Máthé Harmat
2. helyezett: Pataki Lilla
3. helyezett: Bencze Hannah, Nagy Colin, Tarcsafalvi Lara
Különdíj: Horváth Lenke
Diaszpóra vers kategóriában – 3-8. osztály:
1. helyezett: Pap Eszter
2. helyezett: Kovács Kevin, Nagel Patrícia
3. helyezett: Nagel Stefánia, Vesztergombi Alíz
Próza kategóriában óvoda – 1. osztály:
1. Jankó Leona, Dobos Eszter
2. Dósa Ákos, Frincsán Leila-Klaudia
3. Curbuly Denisz, Szabó Orsolya
Különdíj: Demeter Ida, Izsák Rebeka
Próza kategóriában 2-3. osztály:
1. helyezett: Popluhár Rea Napsugár
2. helyezett: Molnár Anna Lilla, Nagy Léda
3. helyezett: Barkóczi Fanni
Különdíj: Vovcsok Eszter, Juhász Hedda
Dicsérő oklevél: Győrfi Dóra, Nyitra Adél, Sztipáncsevity Dániel, Majoros Szandra
Próza kategóriában 4. osztály – idősebbek:
1. helyezett: Blanár Ábel
2. helyezett: Blanár Mátyás
3. helyezett: Kopasz Emma, Nagy Szilvia-Mónika
További cikkek a rendezvényről:
https://volksgruppen.orf.at/magyarok/stories/3252995/