Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztala
Pódiumvita a művészet és a kultúra jelentéséről

Pódiumvita a művészet és a kultúra jelentéséről

A Club Pannonia november 9-én a Collegium Hungaricumban tartott egy pódiumbeszélgetést a következő címmel: A művészet és kultúra jelentése a társadalom számára. Ez egy folytatása volt az immár hagyományosnak mondható pódiumbeszélgetéssorozatnak a Balassi Intézettel való együttműködésben. 
Az este kezedetén Elena Denisova művésznő, a Nemzetközi Dunai Filharmonikusok vonósa, Ivan Chandoskin és Fritz Keisler műveiből adott elő darabokat.
Ezután Viola Kristóf, a Collegium Hungaricum kultúrmenedzsere köszöntötte a nagy számban megjelent vendégeket, és örömét fejezte ki a tekintetben, hogy ismét sikerült megrendezni egy pódiumvitát a Club Pannoniával közösen. A klub elnöke, Radda Marika köszöntötte a tiszteletbeli vendégeket, többek között Dr. Hajas Gábort, Magyarország követét, és Dr. Méhes Mártont, a bécsi Balassi Intézet – Collegium Hungaricum egykori igazgatóját valamint a Club Pannonia tagjait, barátait és minden megjelent vendéget. 
Röviden bemutatta a beszélgetés részvevőit valamint az este moderátorát, az Alkamazott Művészet Múzeumának tudományos munkatársát, a jól ismert zenei menedzsert, Dr. Michael Macek urat.
Aktualitásként Dr. Macek emlékeztetett a 70 évvel ezelőtt lezajlódott tragikus kristályéjszaka bécsi eseményeire, és egy percnyi csendet kért a közönségtől megemlékezés gyanánt. Ezt követően egyenként bemutatta a pódiumvita részvevőit és méltatta jelentőségteljes munkásságukat illetve tevékenységük nagy elismertségét a szakmai világ részéről. A vitazók a következők voltak:
Gottfried Fragner, a Klosterneuburgi Alapítvány kultúrális vezetője
Dr. Rainald Franz, az Alkalmazott Művészet Múzeumának üveg- és kerámiarészlegének gondnoka.
Mádl-Pálfy Lívia, magyar származású osztrák művésznő
Dr. M. Christian Ortner, a bécsi Hadtörténeti Múzeum igazgatója
és Gabriele Proy, kortárs osztrák zeneszerzőnő
A moderátor bevezető kérdései után élénk eszmecsere kezdődött. Egyrészt a hagyományosan irányított múzeumok jelentőségét, másrészt a művészeti munkák digitalicázió révén lehetővé vált prezentációját emelték ki. 
Gabriele Proy zeneszerzőnő azt a véleményt képviselte, hogy ha a művész a saját személyes stílusához következetesen hű marad, akkor a megbízások is jönni fognak ezzel egyidejűleg.
Gottfried Fragnernek az a különleges feladata, hogy a különböző művészeti munkák kiállításat és bemutatását mindig egyházi összefüggésben tegye. Büszkén említette meg az alapítvány néhány nevezetességét (pl. egy csodálatos középkori oltárt), melyek a hozzáférhetőek a nyilvánosság számára. 
Mind Dr. Franz mind pedig Dr. Ortner hangsúlyozták, hogy a mű egy múzeumban tett személyes látogatáson keresztül ragadható meg érzelmi értelemben. 
Természetesen vita tárgya volt a művészet és kultúra finanszírozásának problémája is, illetve említésre került a modern mecenatúra szükségessége. Minden pódiumi vitázó egyetértett abban, hogy mind a személyes múzeumi látogatás, mind pedig a modern technika fontos része a kultúrélménynek. 
Végül a moderátor foglalta össze a véleményeket és dícsérte a vitapartnereket az élénk hozzászólásokért ezenkívül köszönetet mondott a Club Pannonia elnökasszonányak a kiváló szervezésért.
Az időközben előkészített büfénél a vita részvevői és a vendégek még hosszú ideig beszélgettek a témáról. 

Kapcsolódó Cikkek