Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztala
Benedek Elek emlékműsort tartottak Bécsben „Vén fa árnyékában” címmel

Benedek Elek emlékműsort tartottak Bécsben „Vén fa árnyékában” címmel

Az AMAPED Benedek Elek Emlékműsort szervezett november 5-én délelőtt, mely során a résztvevők betekintést nyerhettek Benedek Elek szellemi hagyatékába, ezen belül verseit, prózáját és meséit hallhatták, továbbá Benedek Elek életéről tanulhattak a leszármazottak által.

Ez alkalomból Benedek Elek ükunokája, Bardócz Orsolya és Benedek Elek bátyjának ükunokája, Benedek Huszár Botond látogatott el az Ausztriai Magyar Pedagógusok Egyesületének székhelyére, hogy előadásukkal és egy kiállítással mutassák be Benedek Elek munkásságát a bécsi magyar közösségnek. A hangulatos emlékműsoron a gyerekek és felnőttek az író megzenésített verseit hallgathatták meg. Benedek Elek verseit kevesen ismerik, pedig sokszor nem csak prózában mesélt.

A műsort követően Benedek Huszár Botond tartott tárlatvezetést az író életét bemutató kiállításon, ahol korabeli fényképek mellett Benedek Elek könyveinek eredeti, több mint száz éves kiadásaiba is belelapozhattak a jelenlévők. Megtudhattuk, hogy a Benedek ősi székely család származása 1460-ig visszavezethető. Benedek Elek emlékét őrzi a kisbaconi házban berendezett múzeum is, ahol az író ükunokája is felnőtt.

A páratlan program különlegessége volt, hogy most jelent meg az AMAPED legújabb tankönyve, amely Benedek Elek meséin keresztül segíti a diaszpórában magyarul tanuló gyermekek származásnyelvi oktatását.

Kőrösiné Forgó Ilona

Kapcsolódó Cikkek