Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztala
BENEFIZGALA jótékonysági koncert Bécsben

BENEFIZGALA jótékonysági koncert Bécsben

2015. november 10-én, kedden, az ökumenikus imaórát követő napokban került megrendezésre a nagyszabású jótékonysági hangverseny és koncert az „Europa”-Club szervezésében, melynek a bécsi magyar nagykövetség adott otthont. A rendezvényt dr. Perényi János nagykövet úr nyitotta meg, ezt követően pedig dr. Smuk András az „Europa”-Club elnöke elmondta, hogy a jótékonysági koncert bevételéből Magyarország államalapító királyának, Szent István királynak mellszobrot állítanak fel Deutsch-Altenburgban (Németóváron) a Mária templom előkertjében 2016. május 21-én. Az est további részét Sas László („Europa”-Club) moderálta. 
A színvonalas koncert hangulatról a következő művészek gondoskodtak: a Magyar Örökség díjas népdalénekes Faragó Laura; Jávorkai Sándor hegedűn; Vig Margit Viola d`amorén (szerelemhegedű); Christoph Urbanetz viola da gambán (térdhegedű) és Jávorkai Ádám csellón; Aba-Nagy Zsuzsanna hárfán; Henter Nicole fuvolán; Ulrich Manafi klarinéton és Veronika Trisko zongorán kísérte a fellépőket. Az igényes műsort a Nemzetközi Dunafilharmónia vezetője Katona Ágnes, állította össze, melyben felcsendültek Vittorio Monti, H. W. Ernst, Diego Ortiz, Carl Friedrich Abel, Nicolo Paganini, Franz Doppler művei is. Az esten felajánlásra került Mayer Éva (Somorja), Munkácsy-díjas képzőművész ‘Életfa’ című alkotása, valamint Graner Hans Peter: Úszó határok a Cetrope-ban könyvei. 
A jótékonysági rendezvényre több, mint kétszáz vendég érkezett, akiket a bécsi magyar nagykövetség a koncert után állófogadással vendégelt meg, amely kiváló alkalom volt az ismerkedésre, beszélgetésre és eszmecserére. 

Kapcsolódó Cikkek