Az AMAPED szervezésében 2015. július 19-től 26-ig honfoglalás kori táborban vettek a részt tanítványaink a Létavértes júrtatábor helyszínén. 10 fő főként 7 és 13 éves kor közötti gyerekek vettek részt a tábor életében. A kísérő pedagógusok Görög Máté és Vígné Horváth Zsuzsanna voltak. A tábor lakói jurtákban laktak, melyt nagyon élveztek a rekkenő hőség ellenére is. A hét minden napját kalandokkal töltöttük el. Megismerkedtünk őseink ruházatával, fegyvereivel, ékszereivel, használati tárgyaival. Néhány percre mi magunk is honfoglalokká váltunk a korhű ruhákba öltözve. Megismerkedtünk a Kassai-féle lovasíjászattal és egy egész délutánt az íjászat kipróbálásával, használatával töltöttünk. Vidáman, énekelve szekéren kocsikáztunk egy lovastanyára, ahol lovagolhattak és ismét íjjal lőhettek a gyerekek, mint a honfoglaló magyarok. A finom ebédek utáni pihenőket érdekes filmvetítések, történetek követték majd a kézműves foglalkozásokon megvalósíthatták a láttotakat és hallotakat. Kezük ügyességét is fejleszthették. Tarsolylemezt, nemezlabdát, sámándobot, karkötőket, sámánszövést, hajfonatkorongot, agyagtálat és sárkányfarokjátékot készítettek, melyekkel szeretteiket ajándékozták meg hazatérésükkor. Megnéztük a Rozsnyai Kerámiagyűjteményt, ahol őseink edényeivel ismerkedhettünk meg. A gyerekeknek lehetőségük volt a rovásírás alapjainak elsajátítására is. Egy rövid sétával egybekötve megnéztük az Irinyi Kiállítótermet és megcsodáltuk a település arborétumát is. A hét folyamán megismerkedtünk honfoglaló őseink mondavilágával, mely kedvet ébresztett tanulóinknál, hogy ők személyesen is olvassanak ebben a témakörben.
Gyalogtúrát is tettünk amikor megláttogatunk egy vizi vágóhídat. Szabadidős tevékenység keretében sokat fogócskáztunk, sorversenyeket játszottunk, pancsoltunk, számháborúztunk és vizifociztunk. Esténként sportoltunk, népi játék olimpiát szerveztek számunkra, ahol igazán felfokozott hangulatban versenyeztünk. Az esti szalonna és kenyérlángos sütése felejthetelen élmény volt a gyerekek számára. A népi hangszerek megismerése és az azt követő táncház remekül sikerült. A nyári táborozás fürdés nélkül semmit sem ért volna, ezért egy vidám napot töltöttünk el a debreceni Aquaticumba. Szombaton egy hosszabb kirándulás várt ránk, amikor Miskolcon a Hermann Ottó Múzeumot láttogatuk meg. Ez a honfoglalás korát bemutató interaktív kiállítás összefoglalta a héten szerzett új ismereteinket. A tárlat megtekintése után egy játékos kvíz keretein belül számot adhattunk az új tudásunkról. Vasárnap búcsút vettünk Létavértestől és a felejthetetlen tábortól.
A tábor a Bécsi Magyar Kultúra Baráti Köre Egyesület támogatásával valósulhatott meg a Bethlen Gábor Alap pályázati keretéből. Nagyon köszönjük a segítséget, és reméljük, hogy a jó kapcsolat továbbra is megmarad a két szervezet között.