Tisztújító közgyűlést tartott a Burgenlandi Magyar Kultúregyesület július 2-án, csütörtökön, Őriszigeten. Frauer Lajost választották meg az egyesület új elnökének. Zsótér Írisz elnökhelyettesként támogatja tovább a Kultúregyesület munkáját és a pedagógiai tevékenységért lesz felelős.
Az őriszigeti községteremben tartotta tisztújító közgyűlését a Burgenlandi Magyar Kultúregyesület. Zsótér Írisz köszöntötte a Kultúregyesület vezetőségét és a megjelent tagokat, majd beszámolt a 2019-es év eseményeiről, programjairól. Ezek után Gaal Helmut pénztáros és Balika Alfred, pénzügyi ellenőr beszámolóját és jelentését hallgatta meg a vezetőség és a tagság.
Majd a soron következő napirendi pont szerint az eddigi elnökséget egyhangú szavazással felmentették, majd szintén egyhangú szavazás mellett megválasztották az új vezetőségi tagokat. A következő három évben az elnöki pozíciót Frauer Lajos tölti be, Zsótér Írisz elnökhelyettesként folytatja a munkát az egyesületben.
Seper Mariann, eddigi elnökhelyettes, tanácsadóként vesz részt a munkában. Az egyesület vezetőségébe lépett elnökhelyettesként Rath Stefan, Felsőőr városi tanácsosa.
„Ez nagy megtiszteltetés számomra és egyben kihívás is. Arra törekszem, hogy a lehető legjobban képviseljem az egyesületet és teljes mértékben eleget tegyek feladataimnak.“, mondta Frauer Lajos, a BMKE új elnöke. Megköszönte az eddigi elnökség és a titkárság munkáját, külön kiemelve Zsótér Írisz példamutató elnökségét és Seper Mariann elkötelezett munkáját. Az új elnök biztosította a közgyűlést arról, hogy továbbra is támogatni fogja a népzenei és néptánccsoportokat, valamint a burgenlandi magyarság számára fontos társadalmi eseményeket, mint például a hagyományos Újévi Koncertet.
„Egy kicsit megváltozott az elnökség összeállítása, gondolom, egy kis rotáció nem rossz, mert a különvöző feladatokat más szemszögből is meglátjuk.“, mondta Zsótér Írisz, elnökhelyettes. Hozzátette: „Örülök, hogy egy új tagunk is van, aki fiatal, tapasztalata van a politikában. Remélem, hogy ez is elősegíti az egyesületet.“
Az elnökség néhány pozíciójában nem történt változás, a pénztáros továbbra is Gaal Helmut, helyettese Gaal Michael marad, a pénzügyi ellenőri feladatokat ahogy eddig is, Balika Alfred látja el. Reiter Bernadette ugyanúgy jegyzőként folytatja a további munkát, helyettesei Liszt Eveline és Pal Kathrin maradtak.
A közgyűlésen részt vett Christian Drobits, parlamenti képviselő, Manfred Wagner, Vasvörösvár\Rotenturm an der Pinka polgármestere, Liszt Klára, Alsóőr polgármestere, Szuhai Viktor, Szombathely Megyei Jogú Város önkormányzati képviselője, Plank József, a BMKE egykori elnöke, Deák Ernő, a Bécsi Napló főszerkesztője, Szabó Ernő, az Alsóőri Otthon Múzeum vezetője és Kádas Richárd felsőőri református lelkész.
Képek és szöveg: ORF Magyarok: https://volksgruppen.orf.at/magyarok/stories/3056287/