Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztala
Szezonzáró táncház a Délibábnál

Szezonzáró táncház a Délibábnál

Még a szakadó eső sem szegte kedvét az érdeklődőknek, akik összegyűltek a Collegium Hungaricumban a Délibáb idei szezonjának harmadik egyben utolsó táncházán május 24-én. Az esemény hangulatát az autentikus népzene varázsa és a táncok sokszínűsége tette felejthetetlenné.

Kilyénfalvi Áron, a Magyar Állami Népi Együttes tagja és a Budapesti Táncművészeti Egyetem végzős hallgatója tanított, Piszker Ágnessel, a Szivárvány gyermektánccsoport vezetőjével közösen. Áron a Délibáb táncosa volt, ezért különösen örömteli, hogy immár hivatásos táncosként ismét köreinkben üdvözölhettük.

A talpalávalót a Magyar Állami Népi Együttes prímása, Nyitrai Tamás és zenekara húzta, akik gyönyörű muzsikájukkal mindenkit táncra perdítettek. Az egyesület és Tamás között régi barátság áll fenn, amit nagyra értékelünk. Hálásak vagyunk a tanításért, a zenéért és a hozzánk fűződő barátságért.

A gyerekeknek először sárközi, majd moldvai táncokat tanítottak, de számos népi játékkal is megismerkedhettek, amelyek nemcsak szórakoztatóak voltak, hanem fejlesztették a mozgáskoordinációjukat is. A Délibáb kiemelt figyelmet fordított arra, hogy a kisebbek is jól érezzék magukat, ezért változatos játékos programokkal készültek számukra. Akik elfáradtak a táncolásban, népi színezők segítségével pihenhettek és töltődhettek fel.

A felnőtt táncház szintén sárközi ugróssal kezdődött, majd füzesi táncok következtek, később pedig szatmárival folytatódott az este. Végül palatkai muzsikával és tánccal zárult a program, amely méltó befejezése volt a rendezvénynek. A kezdők, és tapasztaltabb táncosok egyaránt lelkesen követték Áron és Ági instrukcióit. A különböző tájegységek táncainak bemutatása és elsajátítása nemcsak a mozdulatok gyakorlásáról szólt, hanem a magyar népi kultúra mélyebb megismeréséről is.

A büfében most is elmaradhatatlan volt a zsíros kenyér és a pöttyös túró rudi, amelyek nemcsak finomak voltak, hanem a hagyományokat is felelevenítették. Az ízletes falatok mellett a résztvevők beszélgethettek, új barátságokat köthettek és megoszthatták egymással a táncház élményeit.

Az esemény nemcsak a tánc és a zene ünnepe volt, hanem a közösségépítés fontos pillanata is, ahol fiatalok és idősebbek egyaránt jól érezték magukat. A szezon utolsó táncházán mindenki örömmel vett részt, és már most várják a következő szezon kezdetét.

A Délibáb mindig arra törekszik, hogy táncházaik mind egyediek és változatosak legyenek, ugyanakkor mindig a megszokott színvonallal várják a résztvevőket. Az ilyen események révén folyamatosan igyekszünk megújulni, ugyanakkor szeretnénk hűek maradni a hagyományokhoz. Ez a hozzáállás biztosítja, hogy a közösség mindig tartalmas és emlékezetes élményekkel gazdagodjon, amelyeket örömmel várhatnak és élvezhetnek újra és újra.

A Délibáb következő táncháza az AchtUngarn fesztiválon lesz szeptember 13-án a Praterben, majd szeptember 27-én a Jagdgasséban folytatódik.

Az egyesület július 17-től 23-ig Kiscsőszön tartja szokásos nyári edzőtáborát, de előtte még fellép a bécsi Gulyásfesztiválon június 8-án. A Barka népdalkör június 9-én 10:00-tól 14:30-ig nyílt workshopot tart Szilágyi Varga Diána vezetésével a Mariahilferstr. 1/D-ben.

Az évzáró gálaműsor idén is, mint mindig, a tizedik kerületben, a Paho színháztermében lesz november 23-án.

Ha valaki kedvet kapna a tánchoz vagy énekléshez, szeretettel várjuk a Szivárvány gyerekcsoportban, az ifjúsági tánccsoportban, a felnőtt tánccsoportban, valamint a Barka népdalkörben is.

A Délibáb elérhetőségei megtalálhatók a www.wukv.at oldalon.

Kőrösiné Forgó Ilona

További beszámolók a rendezvényről:

https://volksgruppen.orf.at/magyarok/stories/3259221/

Kapcsolódó Cikkek