Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztala
A székelység története – könyvbemutató

A székelység története – könyvbemutató

Az Ausztriai Magyar Pedagógiai és Kulturális Központ és a Collegium Hungaricum közös  szervezésének köszönhetően egy újabb értékes és érdekes program részesei lehettek, akik 2024. március 18-án ellátogattak az AMAPED székhelyére, hogy meghallgassák a székelyudvarhelyi Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont munkatársainak előadását az általuk kiadott A Székelység története című kiadványról.

A program két részből állt, 17 órai kezdettel az AMAPED diákjai egy rendhagyó, interaktív órán vehettek részt Bartalis Izabella a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont menedzsere valamint Mihály János és Forró Albert, könyv szerzői jóvoltából. A gyerekeknek szóló órán szó esett a Szent Anna tó legendájáról, a székelyek történetéről, a székely székek címereiről, hagyományairól, ehhez kapcsolódóan Bartalis Izabella népdalt tanított a diákoknak, Halász Anna és Kelemen Szilveszter – a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes tagjai – pedig a táncos produkciójuk után megtáncoltatták a lelkes kis társaságot.

19 órakor a felnőtteket várták szeretettel a Forrásközpont munkatársai, a könyv szerzői és a profi néptáncos pár. Az esti program nagyszerű előadásának fő témáját a középiskolásoknak szóló tankönyv bemutatása adta, melyet a jelenlévő szerzők érdekes történetekkel fűszereztek. A hivatásos táncospár pedig fergeteges táncbemutatóval tette még emlékezetesebbé az előadást. Az esti program könyvvásárral, kötetlen beszélgetéssel és székely finomságok kóstolójával zárult.

Köszönjük az élményt: Bartalis Izabella, Halász Anna, Mihály János, Forró Albert, Kalmár Szilveszter, Pál Gyöngyvér, Barabás Dénes!

Piszker Ágnes

További cikkek a rendezvényről:

Kapcsolódó Cikkek