Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztala
Bolgár-magyar táncház a Collegium Hungaricumban

Bolgár-magyar táncház a Collegium Hungaricumban

Az eseménydús december után, januárban sem kellett unatkoznia a Bécsben élő magyaroknak. A Délibáb Bécsi Magyar Kultúregyesület fergeteges bolgár-magyar táncházat szervezett a Collegium Hungaricumban január 20-án. Az idei első bécsi táncház rendhagyó volt, mert nem csak magyar, hanem egy másik nemzet táncait is meg lehetett ismerni. Azért is különleges az említett táncház, hiszen pontosan 45 évvel ezelőtt került sor Ausztria első táncházára, melyet ugyancsak a Délibáb Kultúregyesület szervezett ugyanabban a teremben, a Muzsikás Együttessel, így még nagyobb örömre adott alkalmat, hogy tovább vihetjük ezt az örökséget.   

Rendkívül hangulatos péntek esti program volt a bolgár-magyar táncház, melyen a bolgár táncokat Milka Dimitrova és Valja Drjanovska oktatta, a magyar táncokat pedig Kovács-Gál Nóra és Kovács Gábor. Ez utóbbihoz pedig a muzsikát a Sárarany Banda biztosította. Az ingyenesen látogatható  rendezvényen ízletes szendvicseket, süteményeket és italokat fogyaszthattak  a résztvevők, melyeket az együttes tagjai nagy lelkesedéssel és szeretettel készítettek.

Először a legkisebbek ismerkedhettek meg a hagyományos magyar táncokkal, népi játékokkal és hangszerekkel is. Mindezt rendkívül változatos módon, mely még a szülőket is szórakoztatta. Mikor éppen nem a hegedűszótól, akkor a gyermekek kacagásától volt hangos a Collegium Hungaricum díszterme. Akiket pedig a kézművesség érdekelt inkább, azok Piszker Ágnes vezetésével fonálból és fagyöngyből játékbabát készíthettek.

Rövid szünet után Kilyénfalvi Gábor a Délibáb Kultúregyesület elnöke köszöntötte a táncolni vágyó felnőtt közönséget, kiváltképp a „Kitka” bolgár táncegyüttes tagjait, akikkel évek óta szoros barátságot ápol az együttes. Majd kezdetét vette a felnőtt táncház, ahol a jelenlévők belekóstolhattak a bolgár és a magyar táncok világába. Felváltva hol bolgár, hol magyar zene csendült fel. Oly nagy volt az érdeklődés, hogy alig fértek el a táncosok a nagy teremben. A különböző nemzetiségű résztvevők mind együtt, körbe álltak, és hangos csujjogatások közepette igyekeztek elsajátítani a bolgár tánclépéseket.Kovács Gábor és felesége Nóri a bolgár táncok után somogyi, mezőkeszüi, gömöri és moldvai táncokat tanítottak. A moldvai táncokat  a Szivárvány tánccsoportból a felnőttek közé idén felkerülő fiatalok kérték.

Az év folyamán még több hasonlón izgalmas táncházra készül a Délibáb. Az érdeklődők a www.wukv.at oldalon illetve a Bécsi Magyar Kultúregyesület Délibáb Facebook oldalán tudnak tájékozódni a 2023-ra  tervezett Délibáb eseményekről. Ha valaki kedvet kap a csatlakozásra akár gyermek vagy felnőtt, ezeken az oldalakon megtalálhatja a kapcsolat felvételhez szükséges összes elérhetőséget. Mindenkit szeretettel várunk!

Köszönjük a Collegium Hungaricumnak, hogy megrendezhettük táncházunkat.

Délibáb Bécsi Magyar Kultúregyesület

Kapcsolódó Cikkek