A hagyományokhoz híven idén is Hagyományőrző és kézműves táborral zárta az AMAPED a nyári szünetet.
Augusztus 29. és szeptember 2. között 12 kisgyerek kézműveskedhetett egész nap a Mariahilfer Strasse 1 C-ben. Idén az életkor elég vegyes volt, a legkisebb 4 éves, míg a legidősebb 12 éves volt, ám ettől csak még különlegesebbé vált ez az egy hét. Talán pont ez adja meg a program varázsát, nézni, ahogy a gyerekek napról napra jobban nyitnak egymás felé, a nagyok segítenek a kicsiknek, együtt festenek, varrnak, sütnek, a szabad időben pedig játszanak, bohóckodnak. Az utolsó napon már egy jól összeszokott, vidám társaság intett búcsút a foglalkozásvezetőknek, Piszker Áginak és Farkas Dorkának, bízva abban, hogy jövőre újra ugyanitt találkoznak. Mert az új gyerekek mellett mindig van olyan, aki évek óta visszajár a táborba.
A táborozóknak idén is lehetőségük nyílt többek között pólót és táskát batikolni, nemezből kígyót varázsolni, zsineget készíteni, mézeskalácsot sütni és díszíteni, fakanálból hűtőmágnest készíteni és kis táskákat, kulcstartókat varrni. A gyerekek kipróbálhatták a gyertya- és szappanöntést, de kivehették a részüket a palacsintasütésből is.
Köszönjük mindenkinek a részvételt, reméljük, jövőre újra találkozunk!
Ági és Dorka
Szöveg és képek: Farkas Dorka