Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztala
Ismét OlvaShow!

Ismét OlvaShow!

Október 19-én, a Bécsi Magyar Iskolaegyesület és a Bécsi Magyar Iskola pedagógusai egy irodalmi vetélkedőre invitálták a diákokat a Collegium Hungaricumba. Az „Olvashow“ nevű programon Téti István és Szabó Magda regényein alapuló feladatokkal várták a tanulókat, akik két korosztályban versenyeztek.

A Collegium Hungaricumban a 8-12 éves korosztály volt jelen, akik négy csapatban mérették meg magukat. A 12-16 éves korosztály online töltötte ki a vetélkedő feladatait. A 8-12 éveseknek a Téti István: Anton és Manfred világa című könyvéből, a 12-16 éveseknek pedig Szabó Magda: Abigél című ifjúsági regényből kellett felkészülniük. A résztvevők különféle kreatív és emlékezet fejlesztésével kapcsolatos feladatokat kaptak, a tanulók jól felkészülve érkeztek a megmérettetésre.

„Több csoportban az iskolán belül nem jöhet létre heti rendszerességgel a magyar óra, ezért a pedagógusok úgy gondolták, hogy egy könyvet dolgoznak fel a tanulókkal, melyet akár online is át tudnak beszélni. Hogy ennek legyen valamilyen izgalmasabb mozzanata is, úgy gondoltuk, hogy az idén is megtartjuk az Olvashowt, azzal a céllal, hogy még inkább népszerűsítsük az olvasás élményét , és egyben értékes olvasnivalót is adjunk a diákok kezébe“ – mondta Sass Judit, a Bécsi Magyar Iskola vezetője.

Szöveg és kép forrása: https://volksgruppen.orf.at/magyarok/stories/3072241/

Kapcsolódó Cikkek