Az Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztala szűk körben emlékezett meg Trianonról június 4-én 16 óra 30 perckor.
A zárt körű rendezvényre a Kerekasztal tagegyesületei, valamint annak tagjai voltak meghívva. Azünnepséget Mentsik Szilvia, a Kerekasztal elnöke nyitotta meg röviden, majd pedig elő közvetítésben hallgatták meg 16 óra 30 perckor a Duna televzión megszólaló harangokat. Ezt követően elhangzott a magyar himnusz, majd pedig Mentsik Szilvia Dr. Nagy Andor, a Magyarország bécsi nagykövetének szavait olvasta fel.
A rendezvény keretein belül került levetítésre a Délibáb Bécsi Magyar Kultúregyesület rövidfilmje, mely a trianoni eseméyneket öleli fel. A kisfilmet Kilyénfalvi Gábor, a Kultúregyesület elnöke rendezte és valósította meg. Gábor röviden felvezette a film történetét, létrejöttének körülményeit, valamint, hogy számára mit jelentett ennek a videónak az elkészítése.
A videó elérhtő itt.