A Club Pannonia szervezésében hangulatos zenés esten vehettek részt a bécsi fiatalok és idősebbek egyaránt november 7-én a Collegium Hungaricumban. A hangulatról és zenéről a BIG TIME zenekar gondoskodott, akik Budapestről érkeztek, hogy szórakoztathassák a kikapcsolódni vágyó közönséget. A zenekar profilja, hogy ismert magyar és külföldi slágereket játszik az ’50-es évektől napjainkig, most is a nemzetközi és magyar Soul, Funk, Swing, Blous, Jazz, valamint Rock ’n’ Roll slágerek világába kalauzolták el a szórakozni vágyókat.
Az este folyamán sor került egy borkóstolóra is, egy neves szekszárdi borász borait lehetett megismerni a Bodri pincészettől, egy fajta fehérborból és négyfajta vörösborból választhattak az érdeklődők.
A hangulatos zene mellett a vendégek nem tudtak ülve maradni,és táncra perdültek, a jókedv a koncert végéig kitartott.