Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztala
15. Szavalóverseny Felsőőrben

15. Szavalóverseny Felsőőrben

A Burgenlandi Magyar Kultúregyesület immár 15 éve, 2004 óta szervez mese-, illetve versmondó versenyt a Burgenlandban magyarul tanuló diákoknak. Az idei szavalóverseny döntőjét február 28-án délelőtt rendezték meg Felsőőrben, két helyszínen, összesen 178 diákkal.

„Ami a magyaroktatást illeti, ez egy kiemelkedő rendezvényünk az évben. Célja, támogatni az oktatást, hiszen a verstanulás fejleszti a beszédkészséget, bővíti a szókincset. Az iskolákban talán nincs mindig arra lehetőség, hogy verseket tanuljanak a diákok“, mondta el Klenner Lívia szervező, a Burgenlandi Magyar Kultúregyesület munkatársa.

Az érdeklődés évről-évre nő, idén 18 népiskolából valamint 12 új középiskolából és gimnáziumból összesen 178 diák érkezett a szavalóversenyre. Nemcsak Burgenland egész területéről – Fertőmeggyestől/Mörbisch Őriszigetig, hanem Grazból is jelentkeztek résztvevők.

     

Az irodalmi megmérettetést osztályonként két kategóriában, magyar és nem magyar anyanyelvű kategóriában rendezik meg minden éven.

A diákok választottak Petőfi Sándor, Arany János, Nemes Nagy Ágnes, Zelk Zoltán, Lévay Erzsébet, Gazdag Erzsi, Weöres Sándor verseiből csakúgy, mint Nagy Bandó András, Kányádi Sándor és Lackfi János műveiből.

Az általános iskolások versenyére a Református Egyházközség dísztermében került sor, ahol csaknem kicsinek bizonyult a nagy terem, hiszen sok tanárnő és szülő is elkísérte az összesen 105 kis diákot. A zsűri tagjait senki sem irigyelte, hiszen nagyon nehéz ítélni a sok lelkes szavaló között. A „lehetetlennel“ Hütler Andrea, a kötelező iskolák magyar nyelvért felelős tartományi szakfelügyelője, Gombás Mónika újságíró, a szombathelyi Weöres Sándor színház munkatársa, Baliko Ludwig, nyugalmazott tartományi szakfelügyelő birkózott meg. „Fontos a kiejtés is, de az is, hogy lássuk, a gyermek megérti és átérzi amit mond“, nyilatkozták egyetértésben a zsűritagok.

     

A kicsik versenyével párhuzamosan a nagyobbak, az új középiskolák és gimnáziumok tanulói a Kontaktközpontban adták elő verseiket. A 73 szavaló előadását itt Kulman Sándor, a Közép-Burgenlandi Magyar Kultúregyesület elnöke, Hanel-Gangoly Irene, a Felsőlövői Szövetségi Gimnázium nyugdíjas tanára és Gergó Judit, újságíró, a Magyar Rádió munkatársa bírálták el.

A 1.-3. helyezettek elismerő oklevelet és könyvjutalmat vehettek át, többek között magyar népmese, Benedek Elek meséket, magyar ifjúsági klasszikusokat, mint Móricz Zsigmond, Móra Ferenc, Gárdonyi Géza vagy Fekete István regényeket, de magyar nyelvre fordított világsikereket is.

De senki sem távozott üres kézzel, hiszen minden szorgalmas versenyző „nyertes“, gazdagodtak magyar szókincsben, tapasztalatot gyűjthettek, milyen egy színpadra kiállni és szerepelni. Ezért minden résztvevő részesült ajándékban, magyar nyelvű feladatlapokat vehettek át.

ORF
Kapcsolódó Cikkek