Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztala
Adventi klubest a Bécsi Magyar Iskolaegyesületnél

Adventi klubest a Bécsi Magyar Iskolaegyesületnél

A Bécsi Magyar Iskolaegyesület felnőtt nyelvtanulóinak hagyományteremtő szándékkal elsőként szervezett közös adventezést december 12-én este.

A program néhány ismerkedős játékkal vette kezdetét, majd a csoportok előre megtanult, begyakorolt produkciókat adhattak elő, bemutatkozhattak. Voltak, akik magyar karácsonyi dalt tanultak meg, voltak, akik verset adtak elő vagy éppen egy karácsonyi történetet meséltek el. Az előadások mindegyike megható volt, de voltak, akik egy Örkény rövid dialóggal meg is nevettették a többieket.

     

     

     

A bemutatkozásokat követően a több mint 30 résztvevő kötetlenül beszélgetett magyarul. Téli ízekkel, finomságokkal várták őket: volt forraltbor, tea, mézeskalács, szaloncukor, sós és édes rágcsálnivalókat is fogyaszthattak, miközben karácsonyi magyar dalokat, zenéket hallgathattak. A meghitt adventi hangulathoz a klubterem csodálatos karácsonyi díszítése is hozzájárult.

A náluk tanuló gyermekeket és szüleiket a Bergengóc Zenegóc Társulat élőzenés, interaktív adventi gyermekműsorárára várja szeretettel a Bécsi Magyar iskolaegyesület 17-én, hétfőn 16 órától. 

Kapcsolódó Cikkek