2016. február 10-én, szerdán este került immár 3. alkalommal megrendezésre a Duna Gála Bécsben az Eschenbach Palotában. A színvonalas és igen nagysikerű estét a Club Pannonia és a Nemzetközi Duna Filharmónia közösen szervezte. A már hagyománnyá vált rendezvényre egyre nagyobb az érdeklődés, melyet az is tanúsít, hogy az idei gálára szinte pár nap alatt az összes jegy elkelt.
A több, mint 200 fős közönséget Radda Marika, a Club Pannonia elnök asszonya, és dr. Perényi János bécsi magyar nagykövet köszöntötte. Beszédet mondott még Stephan Blahut az Ausztriai Ipari Szövetség főtitkára, valamint Dr. Pintér Gábor prelátus, az Apostoli Nunciatúra első tanácsosa Ausztriában, az est további részét pedig Dr. Michael Macek, kulturális menedzser moderálta.
A főszervező, Club Pannonia már évek óta kiemelt fontosságúnak tartja a szomszédos Duna menti országok közötti mind gazdasági, mind kulturális kapcsolatok ápolását, ugyanakkor a határon átnyúló együttműködések fenntartását, támogatását is. Ezen koncepciót követve került kialakításra az esti műsor is, melyen nem csak Magyarországról, hanem Ausztriából és Szlovákiából is érkeztek művészek. A Jávorkai testvérpár – Sándor és Ádám – hegedű és cselló művei mellett Lívia Àghová szoprán énekesnő, valamint Clara Biermasz és Veronika Trisko zongoristák is felléptek. A gálára a zenei műsort részben Katona Ágnes állította össze.
Az est folyamán a zene mellett az irodalom is helyet kapott. Mercedes Echerer színésznő Ina Roberts irodalmi naplójából olvasott fel részleteket. A művésznő érzelemdús és egyben szórakoztató előadása az egykori Duna-Monarchia képét vetítette a vendégek elé. A rendezvényen idén is több Bécsben és környékén működő magyar szervezet képviseltette magát.
A gálaműsort vastaps zárta, Dr. Perényi János nagykövet és Radda Marika virágcsokrokat adtak át a művésznőknek, a Jávorkai-fivéreknek és a moderátornak pedig Juhász István borokkal köszönték meg az esti szereplésüket.
Végezetül – a szendvicses büfé megnyitása előtt – Radda István tolmácsolta az est borszponzor bemutatkozását. Juhász István, az ismert HILLTOP-borászat képviselője röviden bemutatta „tüzes” boraikat, majd kóstolóra hívta a vendégeket, melyekből vásárolni is volt lehetőség.