Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztala
Még a Mikulás is táncházba jár!

Még a Mikulás is táncházba jár!

Az eseménydús november után a december a Napraforgók Táncegyüttes számára is az adventi előkészületek jegyében telt. December 4-én megrendeztük az idei utolsó táncházunkat a Collegium Hungaricumban. Ez alkalommal a mosonmagyaróvári Sárarany zenekar gondoskodott a talpalávalóról, a táncokat Viszló Bálint és Böhm Kitti tanították. Természetesen most is gyerektáncházzal kezdtük a műsort. Ezalatt Bálint és Kitti olyan jól begyakorolták tanítványaikkal a mikulásváró dalokat, hogy a Mikulás meg is jelent, szaloncukorral jutalmazva legkisebb vendégeinket. A felnőtteket eközben krampuszok várták a büfében pálinkával és egyéb finomságokkal. December 15-én sor került az együttes hagyományos karácsonyi ünnepségére, melynek keretében a tánccsoport minden tagja –sorsolás alapján – meglep egy másik tagot egy kreatív ajándékkal (ez a szokás németül „Engerl-Bengerl” avagy „Wichteln” néven ismeretes). A zenés/táncos/énekes produkcióknak örülünk a legjobban, így idén hallhattunk többek között egy klarinét és tangóharmonika duettet, nyírségi népdalokat és egy ABBA-számot is! Az ajándékátadást és mulatozást szokás szerint a Napraforgók Egyesület közgyűlése előzi meg. Idén új elnököt és alelnököt választottunk, mivel eddigi elnökünk, Orbán-Németh Zsuzsanna, és alelnökünk, Koleszár Balázs, úgy döntöttek, hogy átadják pozícióikat. Helyükre Németh Júliát és Kalmár Esztert választottuk, akik eddig is sokban segítették az elnökség munkáját. Zsuzsi ezentúl művészeti vezetőként fogja kísérni a Napraforgók tevékenységét. Köszönjük Zsuzsinak és Balázsnak eddigi fáradhatatlan munkájukat, Júliának és Eszternek pedig sok sikert kívánunk új tisztségeikben! 

Közelgő események:
2016. január 12, kedd: Toborzó próba – szeretettel várunk minden érdeklődőt!
2016. február 12, péntek: CIMBALIBAND koncert és táncház a Collegium 

Kapcsolódó Cikkek