Az AMAPED – Ausztriai Magyar Pedagógusok Egyesülete – 2015.szeptember 19-én, szombaton délelőtt 10 órai kezdettel tartotta meg a 2015-2016-os tanévének évnyitó ünnepségét a bécsi Collegium Hungaricumban. Mentsik Szilvia elnök asszony nyitóbeszédében elmondta, hogy a már 2004 óta sikeresen működő egyesület a tavalyi évet közel 500 tanulóval zárta. Az AMAPED lehetőséget biztosít a Bécsben és környékén élő magyaroknak, hogy anyanyelvüket gyakorolhassák, tanulhassák, a magyar nyelvet elsajátíthassák. A heti rendszerességgel tartott magyar és honismereti órákon kívül még számos más délutáni magyar nyelvű foglalkozással várja az óvodás és iskoláskorú gyermekeket, érdeklődőket az AMAPED. A Schwedenplatz-i székhelyén kívül még Floridsdorfba, Gertshofba, valamint Eisenstadtba (Kismartonba), Badenbe, Bruck an der Leitha-ba, Klosterneuburgba és Schwechatra is szeretettel várja a jelentkezőket. A magyar órákon kívül különböző kézműves, mozgásos, zenés és táncos foglalkozásokat is kínál különböző korosztály számára, a kisbabáktól egészen felnőtt korig az AMAPED, melyek részleteiről az egyesület weboldalán és közösségi oldalán lehet informálódni. Mentsik Szilvia azt is elmondta, hogy az olyan hagyományszerű rendezvényei, mint például a minden évben megrendezett Mikulás ünnepség, ahol idén a Kaláka együttes zenél majd a gyerekeknek, a Karácsonyi ünnepség és a szavalóverseny mellett új rendezvényekkel is készül az AMAPED ebben a tanévben. Az elnök asszony nyitóbeszéde után a 2015-16-os tanévet a Magyarországról – kifejezetten az AMAPED évnyitójára – érkezett L. Simon László miniszterhelyettes, parlamenti államtitkár úr nyitotta meg, aki külön megköszönte az AMAPED pedagógusainak áldozatos munkáját, valamint biztosította a szülőket arról, hogy a magyar állam továbbra is támogatással fogja segíteni a bécsi magyar szervezetek munkáját. Az AMAPED idei évnyitóját megtisztelte jelenlétével dr. Hajas Gábor követ úr, Molnár Mária a Collegium Hungaricum igazgatója, Christoph Hartig az Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztalának elnöke, a Magyar Kultúra Baráti Köre képviseletében Radda István, illetve dr. Smuk András az Europa-Club elnöke is. A nyitóbeszédeket követően a bécsi Délibáb néptáncegyüttes fergeteges táncbemutatója után az AMAPED tanítványainak rövid műsora következett, melynek végén – a már „AMAPED dallá vált” – Halász Judit „Micimackó” dalát kezdték el a színpadon szavaló diákok énekelni, akikhez az AMAPED diákjai és pedagógusai is csatlakoztak és együtt énekelték a dalt a közönséggel, akik szintén becsatlakoztak a közös éneklésbe. Minden diák, gyermek és pedagógus a színpadon énekelte, hogy: „minden embernek a lelkében dal van, és a saját lelkét hallja minden dalban. És akinek szép a lelkében az ének, az hallja a mások énekét is szépnek…” A két műsorszám között levetítésre került az AMAPED reklámfilmje is, melyet az Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztalának Petőfi Sándor Program ösztöndíjasa, Keller Rita készített.
A reklámfilm a következő linken tekinthető meg: https://www.youtube.com/watch?v=DVkZJe42_ow&feature=youtu.be
Az évnyitó végén lehetőség nyílt a beiratkozásra és beszélgetésre is a szülőkkel, gyerekekkel, pedagógusokkal.
A rendezvény után az évnyitó kiemelt vendégei L. Simon László, dr. Hajas Gábor, Molnár Mária, dr. Smuk András és Christoph Hartig is ellátogatott az AMAPED Schwedenplatz-i székhelyére egy rövid beszélgetésre. Ezt követően kezdetét vette az AMAPED szokásos év eleji értekezlete, ahol a 2015-2016-os tanév munkáját, programjait állították össze a pedagógusok, ugyanakkor több új kolléganő is bemutatásra került.