Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztala
A Szamos Bécsben

A Szamos Bécsben

Bécs belvárosában sétáltam. Épp arra gondoltam, milyen jól esne leülni, és kicsit hazagondolni magam Erdélybe, egy csésze kávé mellől, amikor nem messze előttem feltűnt egy ismerős név: Szamos
Néhány hónapja jártam a budai üzletükben, ahonnan elégedetten távoztam néhány szépen csomagolt marcipánnal. Akkor rögtön kíváncsi lettem az alapító életére, így utána olvastam kicsit. Népmesébe illő Szamos Mátyás életútja. 

„Az apa nélkül nevelkedő, szegény sorsú szentendrei szerb fiúcska, a kis Szavits Mladen – aki  még a Balkánról menekült ősei vérével örökölte a keleti édességek iránti vonzalmát – éppen cukrásztanuló volt a nagyhírű Auguszt E. József Krisztina körúti üzletében. Egy szép napon – a harmincas évek elején – a céghez egy dán cukrász vetődött, aki megmutatta: kellő kézügyességgel, figyelemmel és sok-sok gyakorlással a cukros, mandulás masszából, a marcipánból, csinos rózsákat lehet készíteni. Az inasok nemigen figyeltek, sőt maga a mester sem tanúsított különösebb érdeklődést a dolog iránt, csak a kis Szavits Mladen, későbbi nevén Szamos Mátyás próbálgatta újra és újra… Az elsőt összepödörintette, ebből lett a mag, erre tapasztotta rá a másodikat, amelynek a szélét kihajtotta kissé és középen kis tölcsérszerű hajlást vitt bele, ez lett az első szirom, erre jött a következő úgy, hogy félig takarja az előzőt, kihajtotta ezt is, aztán jött a harmadik, és így tovább, amíg csak el nem készült a marcipán-rózsa, szakasztott mása a kertben termőnek. Csak az íze jobb volt. Jó pár óra, nap, hónap, év és évtized, és sok-sokszázezer marcipánrózsa telt és kelt el azóta… A cég ma már korántsem csak marcipánmasszát, rózsát, figurát készít, hanem a legkülönfélébb édességeket, tortát és nem utolsósorban finomdesszerteket. A receptek többsége Szamos Mátyás leleményességét dicséri. Ahány darabka, annyi forma, annyi íz, annyi specialitás, megannyi meglepetés.”(Bächer Iván)


Miközben felidéztem magamban az olvasottakat, meg is érkeztem a bécsi Szamos Cukrászda elé. A teraszon modern, letisztult stílusú kisasztalok és székek, az asztalokon virág, a kirakatban pedig minden, ami szem-szájnak ingere. Belépek. Míg a teraszon könnyed és modern elegancia marasztal, idebenn igazi polgári környezetbe csöppenek. A kínálat fantasztikus. A bőség zavara… Ide-oda rebben a tekintetem, míg végül két jelöltem marad, és mert hosszas töprengés után is képtelen vagyok választani, rendelek mindkettőből a türelmes és mosolygós hölgyektől. Két szelet torta, az egyik Dobos, a másik Esterházy. Mivel szép napos idő van, a teraszon ülök le. 
Hamarosan érkezik is a két kiszemeltem egy-egy hófehér porcelán tányéron, amelyen szolid aranyszínű felirat jelzi a mára legendássá vált márkanevet: Zsolnay. Közelebb húzom a dobos tortát. Egy igazi hungarikum. Annak idején, amikor 1885-ben Dobos C. József bemutatta a nagyközönségek ezt a mára már világhírű süteményt, az első kóstolók között ott volt Erzsébet királyné, és I. Ferenc József is. Neves elődök nyomába lépek tehát, és nem csalódok. A torta mennyei. Egyszerű ember vagyok, nem vagyok sem gasztroblogger sem séf, de szeretem a hasam, és mert édesanyám szakács és cukrász, hozzá vagyok szokva a jó ételekhez. Bátran állítom, hogy ez a két szelet sütemény remek. 
Jóízűen elfogyasztom mindkettőt, és hallgatom magam körül a magyar, angol és német szavak egyvelegét. Különböző emberek ülnek itt különböző nyelvterületekről, mégis, itt a Szamos cukrászdában mind ugyanazt keressük és találjuk meg. Egyformán élvezzük a nyugalmat, a kedves kiszolgálást, és a különlegesen finom ízeket.
Rendezem a korrekt számlát, és elégedetten indulok tovább. Pihentem, és haza is gondoltam. Hoppá, hiszen kávét terveztem! Legközelebb mindenképpen sort kerítek arra is. Itt, a bécsi Szamosban. Mert az biztos, hogy a mai alkalom után gyakran lesz legközelebb…

Elérhetőség: 
A-1030 BÉCS, LANDSTRASSER HAUPTSTRASSE 72. 
Tel: +4319544819
Web: www.mathias-szamos.at
Email: office@szamos.at
Facebook: Mathias Szamos Konfiserie 
 

 

MDE
Kapcsolódó Cikkek