Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztala
Budapestről érkeztek látogatók az AMAPED-be

Budapestről érkeztek látogatók az AMAPED-be

Gera Ildikó, egy budapesti iskola magyartanára írt március végén az AMAPED-nek – a leveléből idézünk ehelyütt “Kerületünk a tavalyi év folyamán pályázatot írt ki határon túli magyar kisebbségek felkeresésének, megismerésének támogatására. Most (…) elkezdhetjük a kirándulásszervezést. Utazásunk során április 22-én, szerdán Bécsbe is ellátogatunk, és nagyon örülnénk, ha lenne lehetőségünk egy kis bepillantást nyerni az Önök szervezetének a munkájába. Szívesen találkoznánk magyar nyelvet és magyar kultúrát ápoló csoporttal, csoportokkal. Mindenféle lehetőség boldoggá tenne minket: néptánccsoport, dalkör, színjátszó csoport egyaránt érdekelne bennünket. A kiránduláson 35-40 gyermek vesz majd részt, akik 11-13 év körüliek. Őket 5-6 tanárnő kíséri majd.” Ildikóék el is látogattak hozzánk, a kirándulásuk után még egy levelet kaptunk tőlük: “Nagyon szépen köszönünk minden segítséget, amit kaptunk ahhoz, hogy kissé megismerjük a bécsi magyarok kulturális szervezeteit. (…) Fontos volt, hogy a diákjaink látták, milyen áldozatos munkát végeznek külföldön bizonyos emberek és szervezetek a magyar kultúra, a magyar hagyományok megőrzésért, továbbadásáért.  Az AMAPED-nél a fogadtatásunk minden várakozásunkat felülmúlta. A sokszínű munka, a legkülönbözőbb korosztályok megcélozása, a változatos programbeli kínálat csodálatra és elismerésre méltó. A magyaros vendéglátás pedig igazán pazar volt. Éreztük, hogy a szívüket-lelküket kitették a diákjainkért, akik kiéheztetett turistákként vetették magukat a harapni- és innivalókra. A szívélyes fogadtatást érzékeltük az esti táncpróbán is. Sajnáltuk, hogy nem maradhattunk tovább! Felejthetetlen élmény volt, ahogyan a tanítványaink ragyogó mosollyal az arcukon táncoltak együtt a Délibáb néptánccsoport tagjaival. Azt éreztük ezen a délutánon, hogy minden értünk történt. Csupa jó élménnyel (és sok új ismerettel) indultunk haza.” Az AMAPED köszöni Kilyénfalvi Gábor és társulata közreműködését! Ildikóéknak köszönjük a látogatást! Szeretettel várjuk őket máskor is.
Kapcsolódó Cikkek