Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztala
Első Bécsi Magyarbál

Első Bécsi Magyarbál

2014. október 18-án, szombaton este első alkalommal került megrendezésre Bécsben az I. Bécsi Magyar Bál az Eschenbach Palotában. 
A bált a Délibáb Bécsi Kultúregyesület Palotás tánca nyitotta meg, majd az est folyamán több fergeteges néptáncbemutatóval alapozták meg a bál hangulatát. A Délibáb-Bécsi Magyar Kultúregyesület táncosai bemutattak még csárdást, valamint erdélyi és rábaközi táncokat is. Az est hangulatához a zenét pedig a magyarországi Ásós Attila zenekara szolgáltatta.


Az Első Bécsi Magyarbál ötletgazdája a Club Pannonia volt, ugyanakkor a szervező munkában a Bécsi Magyar Diák Egyesület és a bécsi Ujvárosi ügyvédi iroda is részt vett.
Radda Marika – a Club Pannonia elnök asszonya – a diaszpórában élő magyarság összefogásán és a magyar népi hagyományőrzésén kívül azzal a céllal szervezte meg ezt a bált, hogy a kulturális, turisztikai és gazdasági élet osztrák és magyar képviselőit közelebb hozza egymáshoz esetleges új kapcsolatok kialakulásának reményében, mely ugyanakkor a báli hangulat és a tánc mellett kötetlen beszélgetéseknek adna teret és lehetőséget. 
A nemrégiben Ausztriába települt, illetve a már évek óta itt élő magyaroknak is egyaránt egy jó alkalom volt a magyar bál az új kapcsolatok felvételére és az integrációra. Ugyancsak vonzó és új ismerkedési lehetőséget biztosított a Bécsben tanuló magyar diákok számára is. 
A bál védnökei: Magyarország külügyminisztere: Dr. Navracsics Tibor,     Ausztria külügyminisztere: Sebastian Kurz, Magyarország egykori külügyminisztere: Dr. Martonyi János, Bécs Város Főpolgármestere: Dr. Michael Häupl, Felső-Ausztria tartományelnöke: Dr. Erwin Pröll valamint a Bécsi Magyar Nagykövetség követe: Dr. Hajas Gábor. 
Az Eschenbach Palotában a vendégek körében jelen voltak az ausztriai magyar egyesületek, szervezetek és intzmények képviselői is, mint az Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztala, az Ausztriai Független Magyar Kultúregyesületek Csúcsszervezete, a Magyar Kultúra Baráti Kör Egyesülete, az Ausztriai Magyar Pedagógusok Egyesülete, a Napraforgók Néptáncegyüttes, a Délibáb Bécsi Magyar Kultúregyesülete és még sokan mások. 


A báli hangulat, zene és táncok mellett az est egyik főtámogatója a Casino Austria biztosított még szórakozási lehetőséget, ahol egy valódi casino asztalon lehetett megtenni a vendégeknek tétjeiket, és ha szerencsésen választottak számot vagy színt, a Casino Austria különféle promóciós termékeiből, szóróanyagaiból választhattak a vendégek jutalmul. 
Az Első Bécsi Magyar Bálnak közel ötven szponzora és támogatója volt, akik szinte kivétel nélkül valamilyen terméket vagy szolgáltatást kínáltak fel tombolaajándékként, melyek az est folyamán kisorsolásra kerültek. 

Kapcsolódó Cikkek