Mindenkinek vannak emlékei az iskolai évzárókról. Ezek vagy saját, diákkort idéző emlékek, vagy a már szülőként végignézett évzárók. Ezek az iskolai események általában, hosszas vagy kevésbé hosszas nem túl érdekfeszítő beszédekből állnak, illetve a jutalmak kiosztásáról szólnak. Hétfőn, 2018.06.18-án tartotta az Ungarischer Schulverein, azaz a Bécsi Magyar Iskolaegyesület a tanévzáróját. A hagyományostól eltérő módon a hangsúly nem csak a bizonyítványok kiosztásán, hanem új élmények megszerzésén volt.
A hivatalos rész (bizonyítványosztás, köszönő szavak) lebonyolítása után a továbbiakban a táncé volt a főszerep az Így tedd rá program keretei között. Balatoni Katalin, a program kitalálója, gazdája és a foglalkozás előadója, egy teljesen új, színes, játékos módszert talált ki, melynek során különböző egyszerű eszközök segítségégével úgy tanítja meg a néptánc alaplépéseit, valamint népi játékokat, mondókákat és népdalokat, hogy közben a gyerekek észre sem veszik, hogy valójában egy tanulási folyamat részesei. A zenés-táncos közel egy órás foglalkozást kicsik és nagyon egyaránt élvezhették.
Aki pedig közben egy kis pihenésre vágyott, annak lehetősége nyílt egy kis nassolásra és ismerkedésre a többi szülővel a terem előtt felállított büféasztaloknál. Végül a szülők is részesei lehettek a táncnak, ezáltal szülők, gyermekek és tanárok együtt búcsúztatták el a tanévet egy közös, örömteli együtt táncolással.
Ez az esemény lehetőséget adott megismerni azt a fajta pedagógiai előrehaladást és szemléletet, amiben az oktatás nem csak az egyhangú formalitásokról szól, hanem azt célozza meg, hogy úgy tanuljunk meg dolgokat, hogy közben jól is érezzük magunkat.
Ez a fajta oktatásfilozófia, amit az Iskolaegyesület is kiemelten magáénak vall, mind a gyermekek, mind a tanárok hétköznapjaiban erősen meghatározó, s ennek a tanévzáró is ékes bizonyítéka volt.
Nick Ildikó, a Bécsi Magyar Iskolaegyesület vezetője