Május 7-én, hétfőn 17 órától köszöntötték az édesanyákat és a nagymamákat a Bécsi Magyar Iskolaegyesület diákjai. A Collegium Hungaricumban működő intézmény növendékei közös produkciókkal, dallal, versekkel, tánccal és apró ajándékokkal fejezték ki szeretetüket.
Az Iskolaegyesület óráin már az ünnepség előtt két hónappal elkezdtek készülni az anyák napjára: a foglalkozásokon verseket, dalokat tanultak a gyerekek. A hétfői ünnepségen az óvodások és iskolás korúak (elsőtől hetedik osztályig) egyaránt szerepeltek.
A Collegium Hungaricum dísztermébe érkező szülőket zenés vetítéssel várták, majd 17 órától köszöntőt mondott Molnár Mária, az intézmény igazgatója. Nick Ildikó, a Bécsi Magyar Iskolaegyesület pedagógia vezetőjének rövid beszéde után pedig verssel, prózával, dallal és tánccal ünnepelték meg a gyerekek az édesanyákat, és átadták saját kézzel készített apró ajándékaikat. A szülők meghatódva köszönték meg a kedves műsort.