Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztala
Mikulás ünnepség az AMAPED-del

Mikulás ünnepség az AMAPED-del

December 3-án az Ausztriai Magyar Pedagógusok Egyesületének meghívására a bécsi Collegium Hungaricumba látogatott a Mikulás, hogy megajándékozza a gyermekeket. A színes programokkal egybekötött szórakoztató családi délutánt az AMAPED és az „Europa”-Club szervezte, a műsorban közreműködtek a Nagykovácsi Muzsikások.

Szombaton délután négy órára közel kétszáz szülő és gyermek gyűlt össze a Collegium Hungaricum nagytermében, hogy közösen várják a Mikulást. A hagyományosan megrendezésre kerülő ünnepség népszerűségét jelzi, hogy már napokkal az esemény előtt elfogytak a belépőjegyek.

   

     

Négy órakor, az ünnepség nyitányaként Mentsik Szilvia, az AMAPED elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, majd a Nagykovácsi Muzsikások szórakoztatták a vendégeket, akik a téli ünnepkör (advent, András, Borbála, Miklós, Luca) hagyományait jelenítették meg a gyermekjátékokban, dalokban, táncban és a kézműves foglalkozásban. Voltak közös, énekes népi játékok, néptánc élő zenével, kézműves foglalkozás, mese, daltanulás, és ügyességi játékok egész füzére. A résztvevők megismerkedhettek a vonószenekar hangszereivel.

A télkezdő időszakhoz, a jeles napokhoz kapcsolódó kézműves tevékenységek között szerepelt Luca-napi időjósló kalendárium készítése, az évszakokat jelző fametszetek kifestése növényi festékkel, terméskép készítése préselt növényekből, apró magokból, ahogyan pici, adventi papírlámpás készítése is. Mivel a feladatok különböző nehézségi fokúak voltak, minden korosztály megtalálta a neki leginkább megfelelőt.

A rendezvény ideje alatt magyar gyermekkönyv vásár volt, melyen a Pagony Kiadó, a Kaméleon Könyvközösség, a Parakletos Kiadó és az Ecovit Kiadó termékei közül válogathattak a jelenlévők.

Énekszóra megérkezett a Mikulás is, aki minden jelenlévő gyermeknek csomagot ajándékozott, majd folytatódott a móka, kacagás, egészen este fél nyolcig.

Az AMAPED idei évi záró rendezvényére, a karácsonyi ünnepségre december 17-én kerül sor, ahová szeretettel várnak mindenkit.

Bővebb információért látogasson el az AMAPED facebook oldalára, vagy a honlapra: www.amaped.at

 

Kapcsolódó Cikkek