Mit jelent hősnek lenni? – Szent István király ünnepe Bécsben

A bécsi magyar katolikus egyházközség augusztus 27-én – mint az augusztus 20-a utáni szombaton minden évben – az államalapítónk ereklyéjét őrző Stephansdomban, majd az érseki palota udvarán megrendezte Szent István-ünnepét és búcsúját. A mise főcelebránsa Dékány Sixtus OCist zirci főapát volt. Az ünnepi délutánon több mint ezer vendéget, harmincöt csoportot – köztük kórusokat és néptáncosokat – fogadtak Felvidékről, Erdélyből, Magyarországról. A közösség tagjait és a zarándokokat Simon Ferenc bécsi magyar katolikus főlelkész köszöntötte.

A Stephansplatzon már déltől hosszú sorba rendeződve várakoztak-énekeltek a sokféle népviseletbe öltözött, a legkülönbözőbb tájegységekről érkezett, kenyereiket, süteményeiket, gyümölcseiket és borukat hordozó vendégek, a turisták csodájukra is jártak. „Mi történik itt? Kik ezek az emberek?” – kérdezgettek bennünket. „A magyarok, és egyik legnagyobb ünnepünk alkalmából vannak, vagyunk itt” – válaszoltuk. Aztán végigpillantottunk a színes, vidám, büszke meneten, és elcsodálkoztunk, mennyifélék vagyunk.

A dómot megtöltő zarándokok előtt a zirci apát prédikációjában arról elmélkedett, hogy miként beszél Szent István ünnepe Isten jóságáról, változatlanságáról, és arról, hogy a mennyország nem csupán remélt jövőnk, hanem olyasvalami, ami már ma is itt van-lehet köztünk és bennünk. Szent Ágoston azt írja: az evangéliumból megtudjuk, mit kell szeretnünk is megvetnünk, tennünk és kerülnünk. Szent István is ezt akarta megmutatni a népének. Ő ugyanis nem csupán talpraesett uralkodó és jó katona volt, hanem a krisztusi életforma példáját egünkre szegező szent is volt. Hősnek nem elsősorban vitézkedése révén számított, uralkodása pedig nem hatalmaskodást jelentett, amire pedig oly nagy hajlama van mindenkinek, aki hatalomhoz jut. Hősnek lenni valójában azt jelenti – és jó lenne, ha mi is ezt akarnánk gyakorolni, hogy Isten kezébe helyezzük magunkat, mint István tette, amikor önmagával együtt az országát is az isteni gondoskodásra bízta.

A szentmise végén a főapát megáldotta az oltár előtt elhelyezett adományokat, majd a záróáldást követően a bécsi káptalan Szent István ereklyéjét ünnepélyes körmenetben a dómban található máriapócsi oltárhoz vitték. A misét követően az érseki palota udvarán kezdődött a színes magyar néptánc és népének bemutató.

Mint Simon Ferenc főlelkész kérdésünkre elmondta, Bécsben már 1552 óta létezik magyar katolikus egyházközség, csak időről időre más-más helyre költözött. Száz éve azonban már ugyanott: a német lovagrend Szent Erzsébet-kápolnájában van otthon. A mintegy háromezer családból álló magyar plébánia hívei alkotják az egyetlen olyan népcsoportot Bécsben, amely nemzeti ünnepét a dómban és az érseki palotában ülheti meg. Ők maguk is csaknem olyan sokfélék, mint a vendégeik: 1956-os menekültek, az 1970-es és ’80-as években Erdélyből érkezettek, felvidékiek, vajdaságiak és már Bécsben született leszármazottaik éppúgy akadnak köztük, mint az utóbbi öt-tíz évben egyetemi tanulmányok végzése céljából érkezettek. Eleven közösség az övék, amelyben a szenior korosztály éppúgy otthonra talál, mint a fiatal. Legfiatalabb képviselőtestületi tagjuk huszonkét éves, a legidősebb hetvenöt. Szent István királyunk ünnepen részt vettek továbbá a bécsi magyar nagykövetség munkatársai, az ausztriai magyar szervezetek képviselői, a Szuverén Máltai Lovagrend, a Szent György Lovagrend tagjai, a bécsi magyar cserkészek és a magyar huszár hagyományőrzők.  

Fotó: Merényi Zita   Kiss Péter/Magyar Kurír