Szent László (ur. 1077 – 1095) király az egyházi legendák népszerű alakja, akit 1192-ben avattak szentté. A király személyisége ötvözte a bátorságot, férfiasságot, ám egyben a jámborságot is. És ezzel a magyar lovagkor jelképévé vált, kultusza pedig mindig is erőteljesen jelen volt.
Több róla szóló legenda található középkori krónikákban. Ilyen legenda pl. Szent László párbaja Salamonnal a pozsonyi várnál, amelyet László hercegként vívott meg. A bajvívás elején a korábbi király, Salamon (ur. 1063 – 1074) két angyalt látott Szent László feje fölött tüzes kardokkal a kezükben. (vö.: Teremtés könyve: 3,24 , az ember bukása, amikor is két kerub áll a Paradicsom kapujánál)
Szent László egyházépítő tevékenysége is kiemelkedő. 1091-ben Somogyváron megalapította a Szent Egyed apátságot, amely az akkori Dunántúl egyik kultúrális központja lett, valamint ő hozta létre a zágrábi püspökséget is. 

Forrás:
Magyar Néprajzi Lexikon
Szabolcs – Závodszky: Ki kicsoda a történelemben, 1996