Az Ausztriai Magyar Pedagógusok Egyesülete (AMAPED) második éve indított sporttábort, mely a nagy érdeklődésre való tekintettel idén két hétre lett meghirdetve. A tábor helyszíne Bécsben volt, így az estét mindenki otthon töltötte, a programok viszont napközben az AMAPED Schwedenplatz-i tantermeiben zajlottak valamint időjárástól függően szabadtéren, a játszótéren, illetve a strandon. A napi rutinhoz reggeli torna, sorverseny, ügyességi és fejlesztő játékok és feladatok tartoztak.
A különféle mozgásos feladatok mind külön készséget fejlesztettek a mozgásos képességektől a memória, egyensúly és koordinációs készségfejlesztő feladatokon át a térérzékelés és csapatban való együtt dolgozásig szinte minden kompetenciát igénybe vettek. A sporttábor – melynek főszervezője Gergelics Dóra az AMAPED testnevelő tanára – első hetén a görkorcsolyázásra, míg a második héten a táncra helyeződött a hangsúly, ez utóbbi a bécsi KCSP ösztöndíjas, Keller Rita segítségével. A túrázás és kirándulás mellett kincskeresésre is sor került, valamint a szabadban felállított akadálypályák is nagy kihívást jelentettek a gyermekek számára. A színes programok mellett maradt idő – pihentetésképpen – egy kis alkotásra, rajzolásra is. Az első héten volt rajzverseny is, a második héten pedig egy közös képet alkottak a gyerekek, melyre mindenki elkészíthette saját, egyedi pillangóját, valamint készítettek egyet saját részre is, melyet hurka pálcára felragasztva haza „röptethettek” a gyerekek a táborból. A rajzos feladat levezetésében és megvalósításában ismét a bécsi KCSP ösztöndíjas, Keller Rita segített, aki a sporttábor második hetén végig Gergelics Dóra táborvezető munkáját segítette.
A tábor kimondottan magyar nyelvű gyermekek számára lett meghirdetve, hiszen a sportolás mellett a tábor kiemelt feladata a tábor teljes ideje alatt a magyar nyelvi fejlesztés is volt. Mindamellett, hogy a táborban a gyerekek csak magyarul beszélhettek, a rengeteg feladat és játék mind a szókincs bővülését és a kommunikáció fejlődését segítette elő magyar nyelvből. A különféle sportos és csapatépítő játékokon keresztül ugyanis számos új szóval, kifejezéssel ismerkedhettek meg a gyerekek, továbbá voltak kifejezetten szókincs bővítő feladatok is. A jókedv és vidámság természetesen hozzátartozott a mindennapokhoz, melyet a táborban készült fényképek is jól tükröznek.