2014. október 23-án 19 órakor került sor az 1956-os forradalom emlékére rendezett ünnepségre Bécsben. A teltházas rendezvény az „Europa”-Club szervezésében, valamint az Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztalának tagegyesületeinek a közös megemlékező ünnepségeként a Collegium Hungaricumban került megrendezésre.
A rendezvényt az 50 éves Europa-Club fotókiállítása előzte meg, mely az „Europa”-Club 50 éves munkásságát mutatta be.
Az ezt követő 1956-os emlékünnepségen Dr. Hajas Gábor, bécsi magyar nagykövet, valamint Smuk András, az Európa-Club elnöke köszöntötte a vendégeket.
A rendezvényen az 1956-os forradalmi eseményekhez kapcsolódóan az „Őszi csoda” című műsort mutatták be Marosvásárhelyről érkező előadók, valamint fellépett a Magyar Örökség díjas színművésznő, Kilyén Ilka; a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem frissen végzett színművésze, Ritziu Ilka Krisztina; valamint Mészáros Zoltán virtuóz táncos is, aki a Bekecs Néptáncegyüttes szóló táncosa és oktatója. Az 1956-os emlékrendezvényt a Liszt Ferenc kórus Bujdosó énekkel, magyar népdalokkal valamint az ’56-os rendezvényhez kapcsolódó „Elindultam szép hazámból” című dallal tették színesebbé. Az ünnepi rendezvényt követően a Bécsi Magyar Nagykövetség fogadást adott.
Az ünnepség keretében átadták az EX LIBRIS- Díjat, a 35. jubileumát ünneplő bécsi Liszt Ferenc kórusnak a díj alapítója, Gubcsi Lajos által.
Ez a harmadik díj, melyet az Ausztriában élő magyarság kap meg. Ez a díj azokat a magyarokat illeti meg, akik a magyar kultúrát tovább viszik a világban, akik szellemükkel támogatják a magyarságot. Az 1956- os eseményeket felidézve ez egy rendkívül gazdag és nagyhatású műsor volt, amiben a tánc, vers, próza, vallomások az együvé tartozás, az egészséges büszke nemzeti öntudat megélését, az alkalomhoz illő ünneplést eredményezte. A műsorban a felfokozott emberi érzések és állapotokat a magyar néptánc és népdal egyedi nyelvezete mutatja be, például a háború utáni életkedvet, a terrorral való dacolást vagy éppen az eszmélkedést és forradalmi hangulatot. A forradalom erdélyi vonatkozásaira is kitér a műsor, a legújabb történelmi kutatások fényében, de a művészet nyelvezetén.