Az évnyitó táncház a Collegium Hungaricumban idén is kitűnő alkalmat teremtett Bécsben a közös ünneplésre és a népi kultúra szeretetének megélésére. Az esemény rendkívül változatos programokat kínált a résztvevőknek, beleértve a hagyományos táncokat, zenét és kézműves tevékenységeket.
Az este a Délibáb Bécsi Magyar Kultúregyesület szervezésében zajlott, akik a tavalyi évhez hasonlóan ismételten fergeteges táncházat hoztak létre. A programnak köszönhetően nemcsak a magyar, hanem a bolgár nemzet táncaival is megismerkedhettek az érdeklődők. A bolgár táncokat Diana Stoeva és Valja Drjanovska oktatták, míg a magyar táncokért Kovács-Gál Nóra és Kovács Gábor volt felelős. A Mesics György és Barátai Zenekar pedig varázslatos zenei kíséretet biztosított a magyar táncokhoz.
A táncok közötti szünetekben ízletes szendvicseket, süteményeket és italokat fogyaszthattak a résztvevők, melyeket az együttes tagjai nagy lelkesedéssel és szeretettel készítettek. A legnépszerűbb most is a hagyományos lilahagymás zsíros kenyér volt, mely egyszerű ám mégis nagyszerű magyar különlegességünk.
A rendezvény kifejezetten családbarát volt, ahol a legkisebbek is részt vehettek a programokban. A gyermekeknek lehetőségük nyílt megismerkedni a hagyományos magyar és bolgár táncokkal, népi játékokkal és hangszerekkel.
A kézművesség iránt érdeklődők pedig Piszker Ágnes és Kőrösiné Forgó Ilona vezetésével népi motívumokkal illusztrált 2024-es naptárat készíthettek. A kalendárium színezőin olyan képek keltek életre, mint például a hungarikumnak számító cifraszűr, vagy a rábaközi népviselet.
A gyermektáncházak után Kilyénfalvi Gábor, a Délibáb Kultúregyesület elnöke köszöntötte a táncolni vágyó közönséget, és külön köszönetet mondott a „Kitka” bolgár táncegyüttesnek, akikkel évek óta szoros barátságot ápol az egyesület. Majd kezdetét vette a felnőtt táncház, ahol a jelenlévők belekóstolhattak a bolgár és a magyar táncok világába. Felváltva hol bolgár, hol magyar zene csendült fel. Diana Stoeva röviden ismertette is a bolgár táncok hátterét, a különböző tájegységeket. Kovács Gábor és felesége Kovács-Gál Nóra moldvai majd magyarbődi táncokat tanítottak. Oly nagy volt az érdeklődés, hogy alig fértek el a táncosok a nagy teremben. A különböző nemzetiségű résztvevők mind együtt igyekeztek elsajátítani a tánclépéseket.
Az évnyitó bolgár-magyar táncház Bécsben nem csupán egy esemény volt, hanem egy közösségépítő és kulturális élmény, amely után garantáltan mosollyal az arcukon tértek haza a jelenlévők.
Az év folyamán még több hasonlón izgalmas táncházra készül a Délibáb. Az érdeklődők a www.wukv.at oldalon, illetve az egyesület Facebook oldalán tudnak tájékozódni a 2024-re tervezett Délibáb eseményekről. Ha valaki kedvet kap a csatlakozásra akár gyermek vagy felnőtt, ezeken az oldalakon megtalálhatja a kapcsolat felvételhez szükséges összes elérhetőséget. Mindenkit szeretettel várunk!
Kőrösiné Forgó Ilona
A rendezvényről készült további beszámoló: