Egy sűrű, programokban és tennivalóban gazdag szombatot tudhat maga mögött a Délibáb Bécsi Magyar Kultúregyesület.
2023.05.06-án egy hosszú esti pénteki próba után folytatták az Egyesület tagjai és az érdeklődők a tánclépések elsajátítását. Kovács Gábor és felesége, Kovács-Gál Nóra által ismerkedhettek meg a tánc iránt érdeklődők a gömöri néptáncanyaggal a bécsi Zeneegyetemmel közösen szervezett ún. Unikurzus keretein belül. Bár a hangulat és a tánc nagyon jó volt, sajnos a tagoknak az utolsó óráról el kellett már jönniük, hiszen fellépésre kellett előkészülni, átvenni a szép nyárád-menti viseleteket.
A Bécsi Magyar Nagykövetség felkérésére Kultúregyesületünk táncosai képviselhették az „Európa Napok”-on Magyarországot. Rozs Péter énekkel és citerával, Kilyénfalvi Gábor énekkel hozta el a gömöri tájegység dallamait az érdeklődő publikumnak. A Mariahilferstraße és a Neubaugasse kereszteződésében felállított színpad előtt pedig a táncos tagok a nyárádmagyarósi koreográfiát mutatták be. A táncos előadás sok ember érdeklődését felkeltette, így spontán kifejezetten nagy tömeg alakult ki a kis színpad előtt.
Ezúton is köszönjük a Bécsi Magyar Nagykövetségnek a fellépési lehetőséget, és hogy képviselhettük hazánkat a programsorozat keretein belül.
Rozs Péter