Betlehemi történettel várta az AMAPED – Ausztriai Magyar Pedagógusok Egyesülete az érdeklődőket december 22-én délután az AMAPED-ben. A műsort Écsi Gyöngyi előadásában tekinthették meg az érdeklődők.
Az előadás egy olyan interaktív, játékos műsor volt, amely az adventi időszakban az egész család számára igazi ünnepváró lélekkel töltötte meg a legszentebb ünnepünkre való felkészülést. Kicsik és nagyok együtt mosolyogtak, kacagtak, és figyelték végig a történet menetét.
Écsi Gyöngyi előadóművészként bejárta egész Európát és a tengerentúlon is megfordult. Népzenei gyűjtéseit egyetemistaként kezdte a Zoborvidéken Ág Tibor népzenekutató mellett, majd a Felső-Gömörben folytatta. Először a néptánccal ismerkedett meg iskolai néptánccsoportjában, majd énekes szólista volt többek között a pozsonyi Ifjú Szivekben, valamint a Ghymes együttesben.