2021. november 10-én lenyűgöző előadásnak lehettünk részesei az AMAPED Mariahilferstrasse-n található székhelyén Wagner Szilárd jóvoltából. Wagner Szilárd, az Ausztriai Magyar Evangélikus Gyülekezet lelkésze hivatása és családja mellett egy igazán különleges hobbinak szenteli szabadidejét, gabonasiklókat és királypitonokat tenyészt. Mielőtt bárki megijedne, ezek a hüllők nem mérgesek, egészen szelídek, bár harapni tudnak, de nincsen méregfoguk és, aki ért hozzájuk, az bátran kézbe is veheti őket. Így tett előadónk is kislányával és annak kis barátnőjével együtt, az egészen pici siklóktól a 1,5 méteres pitonig, több csúszó-mászót is végigvittek a hallgatóság között.
Sok-sok érdekes dolgot megtudhattunk ezekről az állatokról, a bátrabbak meg is simogathatták a sokféle mintában és színben pompázó siklókat, kígyókat. Az igazán lelkesek pedig levetett kígyóbőrrel és kígyótojással távoztak erről az igazán lebilincselő előadásról és bemutatóról, amit ezúton is nagyon köszönünk Wagner Szilárdnak és két kis asszisztensének.
Szöveg: Piszker Ágnes
Képek: Kovács Attila