Tavaly kitapostuk az utat, idén pedig már rutinosan folytattuk. A járványügyi korlátozások miatt az AMAPED 12. Mesemondó – és Szavalóversenye idén is online formában került megrendezésre.
A sok bizonytalanság, kilátástalanság közepette pont az összetartozásra szerettük volna felhívni idén a figyelmet, így lett a verseny egyik ajánlott témája a barátság, erre utalt a Kis herceget ábrázoló plakát is. A prózák esetében a magyar és az osztrák mondavilág történeteit ajánlottuk a versenyzők figyelmébe.
Ahogy elindult a jelentkezés, talán jogosan volt bennünk egy kis félelem, idén vajon hányan csatlakoznak? Hiszen egy üres szobában a kamerának elszavalni egy verset vagy prózát korántsem ugyanaz az érzés, mint kiállni egy teremnyi izgatott versenyző és szülő elé, nagy levegőt venni, és átadni magunkat az előadás szeretetének. Félelmünk idén is alaptalan volt, végül 178 jelentkezés érkezett be hozzánk Ausztriából, Magyarországról, Erdélyből, Felvidékről, Vajdaságból, Kárpátaljáról, Németországból, Horvátországból, de még Kolumbiából is.
Idén öt zsűri foglalkozott a beérkezett videókkal. Az egyik zsűrit alkotta dr. Havas Judit előadóművész, irodalomtörténész, oktató az ELTE BTK Alkalmazott Irodalomtudományi Tanszékén és a Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet Mai Magyar Nyelvi Tanszéken. Dr. Fűzfa Balázs, Az ELTE Savaria Egyetemi Központ egyetemi docense, irodalomtörténész, az élményközpontú irodalomtanítás képviselője, valamint Dr. Szaffkó Péter egyetemi docens, a Debreceni Nyári Egyetem ügyvezető igazgatója. Ők hallgatták meg a verseket előadó diaszpórában élő nagyobb korosztályt, valamint a magyarországi verseket előadó nagyobbakat.
A második zsűri tagja volt Balázs Emese, a Kultúráért Gömörben és Gömörön túl Polgári társulás vezetője, Fűzfáné Csuti Borbála pedig a Szombathelyi Művészeti Szakgimnázium magyar irodalom és nyelvtan, valamint történelem tanára. Ők foglalkoztak a diaszpórában élő óvodások által elmondott versekkel, a diaszpórában élő kisebbek verseivel, valamint a határon túli 1-4. osztályosok által előadott prózákkal.
Szabó Csilla az ÉS?! Színház rendezője és Komarno önkormányzati képviselője és Kilyénfalvi Gábor a Délibáb Bécsi Magyar Kultúregyesület elnöke a prózát előadó magyar versenyzőkkel foglalkozott, emellett a határon túli óvodások és 1. osztályosok verseit, valamint a magyarországi 2-3. osztályosok verseit hallgatta meg.
A negyedik zsűri tagjai Dr. Szoták Szilvia, az UMIZ–Imre Samu Nyelvi Intézet és a Termini Magyar Nyelvi Egyesület elnöke, Dr. Bali János, kutatási, stratégiai és koordinációs igazgató a Nemzetstratégiai Kutatóintézetnél, valamint Dr. Molnár Gergely, a Lechner Tudásközpont munkatársa voltak. Ők hallgatták meg és értékelték a magyarországi 4-8. osztályosok verseit, a magyarországi nagyobbaktól beérkezett verseket, valamint a határon túli 5-11. osztályosok verseit.
Az utolsó zsűrit Hegedűs Ildikó, a győri Holdszínház vezetője és Németh Ervin, a soproni Petőfi Sándor színház dramaturgja alkották, ők a határon túli 2-4. osztályos, majd pedig az 5. osztályos verset szavaló versenyzőket hallgatták meg.
A kategóriákat igyekeztünk úgy kialakítani, hogy minden kategóriában közel azonos versenyző legyen. Köszönjük a zsűri alapos munkáját, és hogy ilyen körülmények között is hihetetlen gyorsasággal meghallgatták és értékelték a beküldött előadásokat.
Nincs más hátra, mint a helyezettek listája:
A diaszpóra kisebb versmondói:
1. helyezett: Élő Bianka
2. helyezett: Szennay Szofi
3. helyezett: Varga-Tóth Benedek
Különdíj: Urban Márton
A diaszpóra nagyobb versmondói:
1. helyezett: Mester Emma
2. helyezett: Szennay Szilárd
3. helyezett: Haider Katarina
A határontúli kicsik versmondói:
1. helyezett: Juhász Hanna
2. helyezett: Nyitra Adél, Tekeres Jázmin
3. helyezett: Kiss Nóra, Pinke Kornél, Takács Hunor András
A határontúli 2-4. osztályosok versmondói:
1. helyezett: Bukovsky Zsófia
2. helyezett: Mészáros Bálint, Danic Dávid Károly
3. helyezett: Kment Zoe
A határontúli 5. osztályosok versmondói:
1. helyezett: Gjergji Izabella
2. helyezett: Bába Kristóf
3. helyezett: Lovas Jázmin
Különdíj: Moskola Illés
A határontúli nagyobb versmondók:
1. helyezett: Bukovsky Dorottya
2. helyezett: Zsoldos Virág Ágnes
3. helyezett: Kertész Blanka
A határontúli 1-4. osztályos mesemondók:
1. helyezett: Szabó Loránd Márk
2. helyezett: Ambrus Melinda
3. helyezett: Székely Anna
A határontúli 5. – 11. osztályos mesemondók:
1. helyezett: Rancz-Gyárfás Hanna
2. helyezett: Demeter Hanna
3. helyezett: Szalóczi Boglárka
Különdíj: Szabó Éva Bíborka
A magyarországi óvodás versmondók:
1. helyezett: Takács Jázmin
2. helyezett: Kovács Márton
3. helyezett: Dániel Bence
A magyarországi 2-3. osztályos versmondók:
1. helyezett: Hallgató Dávid
2. helyezett: Kiss Lia
3. helyezett: Rákóczi-Bódi László András.
A magyarországi 4-8. osztályos versmondók:
1. helyezett: Kecskeméti Bence Odin
2. helyezett: Mihály Panka
3. helyezett: Kökény Rebeka, Kőrösi Róbert László
A magyarországi 9. osztályos vagy idősebb versmondók
1. helyezett: Czeglédi Zétény János, Nagy Katalin
2. helyezett: Molnár Vanda, Marton Ildikó
3. helyezett: Kosztics Violetta, Kocs Tünde
A magyarországi mesemondók:
1. helyezett: Mihály Panka
2. helyezett: Nagy Lora Szófia
3. helyezett: Szarka Regina, Nagy Hanna Bíborka