Kedves Hívek!
A koronavírus-járványra tekintettel, az Osztrák Püspöki Konferencia és a Bécsi Főegyházmegye újabb rendelkezései december 7-től (röviden összefoglalva) a következők:
– A szertartások alatt a hívek viseljenek a szájat és orrot eltakaró eszközt (maszk, sál, kendő). A pap illetve az áldoztató, az áldoztatáskor viseljen maszkot.
– A templomba érkezéskor mindenki fertőtlenítse a kezét fertőtlenítőszer használatával.
– A padokban a legalább 1,5 méteres távolságot meg kell tartani (kivétel az egy háztartásban élő családtagok). Amennyiben a templom így megtelne, a későn érkezőket kérjük, hogy már ne menjenek be a templomba.
– A szentmiséken továbbra is elhagyjuk az éneklést (kivétel a kántor), a szenteltvíz használatát, az oltárcsókot, a békeköszöntést, illetve a kézfogást.
– Továbbra is egy szín alatt, kézbe áldoztatunk.
– A perselyadományok gyűjtésére a kijáratnál helyezzünk el kosarat.
– Ha úgy érzi, hogy beteg, mindenképp maradjon otthon, hívja fel a háziorvosát, és konzultáljon vele! Tájékoztassa a tüneteiről és kövesse az utasításait!
– A 65 év feletti és a bármely okból fokozottan veszélyeztetett híveket arra kérjük vigyázzanak egészségükre ha tehetik maradjanak otthon, imádkozva szenteljék meg a vasárnapot.
A magyar szentmise helye: Am Tabor plébánia
Cím: 1020 Wien, Alliertenstr. 2
Időpont: 2020. december 13., vasárnap, 11:00 óra