A Vas megyei Boglya zenekar Toronyban tartotta meg idei őszi népzenei táborát a burgenlandi-magyar Csörge és Szélforgók népzenei együttesek számára. A múlt hétvégi kétnapos táborban, amely a „vasi talpalávaló népzenéről“ szólt, a résztvevők a magyar tradicionális cigányzenét és annak prímásait ismerhették meg.
Földesi János, a Boglya vezetője a táborra beadott egy pályázatot, kapott támogatást, így több előadóval is megtarthatták a tábort a toronyi művelődési házban – a tradicionális vasi prímásokat bemutatva. Volt, hogy a tábor résztvevői a járványügyi intézkedések miatt, egyes zenészt videón keresztül ismerhettek meg, tarthattak vele beszélgetést, hallgathatták előadását. Személyesen jelen volt Lányi György „Gyurkedli“ prímás.
A Boglya hétvége nyítókoncertjén az együttes virtuális vendége volt Batyi Árpád Kala, Sorokpolány egyik legismertebb zenészcsaládjának, a Batyi családnak tagja, aki jelenleg Ausztriában él. Az egészségügyi helyzetre való tekintettel a táborban maximálisan 30 személy vehetett részt és hangszerenként külön termekben folyt az oktatás.
Képek és szöveg: https://volksgruppen.orf.at/magyarok/stories/3075127/