Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztala
Weekly Wilheim – beszélgetős estek hétfőnként

Weekly Wilheim – beszélgetős estek hétfőnként

Ahogyan azt a régebb óta Bécsben élő fiatal egyetemisták már talán megszokhatták, a Magyar Diákok Egyesülete minden évben gólyaavatót szervez az újonnan érkezők számára, ezzel éltetve egy nagy múltú, igazi magyar hagyományt. Ezt pedig minden évben egy hétfőnkénti beszélgetős, ismerkedős estsorozat előzi meg, amely eddig LocoMonday néven futott.

Idén viszont sok minden másképp alakult, a kormány friss rendeletei miatt az MDE is nehézségekbe ütközött az események szervezése közben. Így az avató 2020-ban sajnos elmarad, viszont ezért a hétfői alkalmakat szerettük volna még hangsúlyosabbá tenni, hogy a gólyáknak most is legyen alkalma egymással és az Egyesülettel is megismerkedni.

A jelenlegi helyzetben szerettünk volna egy kevésbé zsúfolt helyet választani ezen esemény otthonának, így a Café Wilheim-re esett a választásunk, akik már korábban is szívesen látták a diákokat. Az új eseményt pedig Weekly Wilheim névre kereszteltük.

Nagy örömünkre már az első alkalommal, szeptember 14-én rengetegen eljöttek. Az Egyesület aktív tagjai mellett az Alumni is nagy számban képviseltette magát, így az újaknak lehetőségük nyílt még több, tapasztalt bécsi egyetemistával beszélgetni.

Az eseményen a gólyák feltehetik az egyetemmel, ügyintézéssel, mindennapi élettel kapcsolatos kérdéseiket, amikre esetleg addig nem kaptak választ, közben pedig egy kávé, fröccs, vagy sör mellett ismerkedhetnek egymással is.

A Café Wilheim szuper választásnak bizonyult az esemény helyszíneként, hiszen így Bécs egy csendes, nyugodt kis sarkában lehetőségünk volt összehozni az egyetemista generációkat egy remek hétfő esti programra.

 

MDE
Kapcsolódó Cikkek