Szeptember 14-én szombaton 15 órakor vette kezdetét az AMAPED tanévnyitó ünnepsége a Mariahilfer Straße 1C szám alatt. Az idei tanévet is Mentsik Szilvia, az iskola vezetőjének rövid köszöntője nyitotta meg, mely az idei tanév menetét, valamint újabb tanulási lehetőségeket vetített előre. Mentsik Szilvia külön köszönetet mondott az egyesületet támogató szülőknek, pedagógusoknak, valamint hangsúlyozta a Magyarországról érkező támogatások, valamint az osztrák támogatások fontosságát, melyek nélkül az egyesület nem működhetne. Magyarország Ausztriai Nagykövetségének nevében Bóta Zsolt köszöntötte az évnyitón résztvevőket. Gutschelhoffer Rudolf és Hell Viola 6. osztályos tanulók verssel álltak ki a közönség elé, míg Nagy Eleonóra, a Bécsi Magyar Oktatást Segítő Szülők és Támogatók Egyesületének elnöke ez évi lehetőségekről beszélt a fiatalok számára. Szó esett még agyagozásról, színterápiáról, TSMT tornáról és hasonló lehetőségekről, melyek az AMAPED mindennapjait színesítik.
Az Ausztriai Magyar Pedagógusok Egyesületének csoportjaiban idén szeptemberben több mint 300 gyerek kezdi meg a tanévet, külön órák indulnak a 0-3 éves korosztálynak, az óvodások különböző foglalkozásokra látogathatnak el, míg az iskolások heti egyszer két órában foglalkoznak a magyar nyelv és kultúra ápolásával.
A gyerekek műsorát követően kézműves foglalkozáson vehettek részt a kicsik, ahol megismerkedhettek különböző fonásokkal, színezhettek népi motívumokat, de csinálhattak papírból gombát és sok más őszi díszletet. Míg a gyerekek, dolgoztak, a szülőknek lehetőségük nyílt a pedagógusokkal való egyeztetésre, beszélgetésre.
Mindenkinek kellemes tanévkezdést kívánunk!