Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztala
A bécsi magyar gyerekekhez is ellátogatott a Mikulás

A bécsi magyar gyerekekhez is ellátogatott a Mikulás

Közösen várta idén a Mikulást az AMAPED – Ausztriai Magyar Pedagógusok Egyesülete, a Bécsi Magyar Iskolaegyesület (Ungarischer Schulverein) és a Bécsi Magyar Iskola december 3-án a Bécsi Magyar Nagykövetségen.

A rendezvényen 250 három és tíz év közötti gyermek vett részt, akiket a Nagykövetség nagytermében fogadott Magyarország bécsi nagykövete, Dr. Nagy Andor, aki megnyitotta az ünnepséget, köszöntötte a jelenlévő gyerekeket és pedagógusokat. Ezt követően az Alma zenekar kápráztatta el a teremben lévőket egy fergeteges koncerttel, alaposan megmozgatták a gyerekeket, kicsik és nagyok is ugráltak, táncoltak, majd a koncert végén együtt énekelték a Mikulásnak a „Hull a pelyhes fehér hó” című dalt. A Mikulás érkeztével megismerhették Szent Miklós történetét, majd pedig nem maradt már más hátra, mint hogy a Mikulás, és az őt segítő manók kiosszák a csomagokat a gyerekeknek. Az ajándékozást követően még kis büfé is várta a résztvevőket.

     

     

A műsor létrejöttét a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága támogatta.

Szöveg és fotók: Farkas Dorina

 

Kapcsolódó Cikkek