Október 20-án a Collegium Hungaricum dísztermében tartotta meg az Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztala, Smuk András, az „Europa“-Club elnökének szervezésében az október 23-i ünnepi megemlékezését.
Elsőnek dr. Smuk András, elnök köszöntötte az est vendégeit, elsősorban dr. Nagy Andort, Magyarország bécsi nagykövetét, Bárány Anzelmet, a bécsi Collegium Hungaricum igazgatóját, a Sopronból érkezett résztvevőket, Varga Jánost, a Pázmáneum rektorát és a Központi Szövetség elnökét, Hollós Józsefet. Smuk András kiemelte, hogy nem ok nélkül kerül be a magyarság láthatatlan szellemi múzeumába és a Magyar Örökség aranykönyvébe (2006. október 2.) a szöveg: „A bécsi „Europa”-Club hűsége 1956 szelleméhez magyar örökség.”
Nagy Andor megköszönte a meghívást és röviden megemlítette a nagykövetségen megrendezett nagysikerű megemlékezést. Hangsúlyozta, hogy milyen fontos a forradalom és szabadságharc szellemének felidézése.
Az Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztalának elnöke, Radda István, a tagegyesületek nevében szintén üdvözölte a vendégeket. Megemlítette, hogy a 2016 és 2017-es években a két nagy csúcsszervezet közösen szervezte meg a két nemzeti ünnepi megemlékezést, de ebben az évben mindkettő saját elgondolása szerint tartotta meg a március 15-i és október 23-i műsorokat. Hangsúlyozta, mennyire fontos a magyar nemzet hőseire és az ’56-os harcosokra emlékezni, ’56 szellemét nem csak megőrizni, hanem továbbadni a fiatalabb generációnak. Végül megköszönte Smuk Andrásnak az ünnepi emlékezés megszervezését.
A Memento Sopronienis – Nemzedékekben élő múlt című dokumentumfilmben elsősorban az ’56-os Sopronban, illetve részben a Mosonmagyaróváron történteket dolgozták fel.
A filmbeli szereplők nagy része a soproni és környékbeli 1956-os események résztvevője, megélője és elszenvedője volt. Az egyetem akkori hallgatói hatvan év elteltével idézik fel, mit tettek a hősi napok alatt, illetve a bukás utáni esztendőkben hogyan alakult sorsuk. Az alkotásban torokszorító pillanatokat elevenít fel a mosonmagyaróvári sortűz egyik áldozatának, Kelemen Rezsőnek a húga, és több menekülni kényszerült akkori fiatal.
A különleges filmbemutató után kerekasztal-beszélgetés következett a filmmel kapcsolatos közel egy évig tartó munkáról, valamint arról, hogy mit jelent 1956 emléke. A beszélgetésben részt vett Pomezanski György, rendező, Pataki András, gyártásvezető-producer, Smuk András, az „Europa“-Club elnöke, aki maga is kortanú, valamint Bujdosó Alpár, Makó Lajos és Brummer Krisztián. A moderátor Ferenczy Klára volt.
A Memento Soproniensis – Nemzedékekben élő múlt című dokumentumfilm operatőre Mike László, a vágója Varga András volt. Szakértőként közreműködött dr. Ifj. Sarkady Sándor Phd. A film Sopron Megyei Jogú Város támogatásával készült.
A filmbemutatót, illetve a Kerekasztal-beszélgetést követően állófogadás várt a résztvevőkre.