Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztala
Délibáb Néptáncfesztivál Bécsben

Délibáb Néptáncfesztivál Bécsben

Többszáz táncos lépett színpadra a Délibáb Bécsi Magyar Kultúregyesület szervezésében megrendezett nemzetközi néptáncfesztiválon június 2-án. A több órás programban ausztriai és anyaországi magyar együttesek, valamint a horvátok, szerbek és görögök is ízelítőt adtak kultúrájukból.

A hatodik alkalommal megszervezett fergeteges hangulatú fesztivál célja az volt, hogy bemutassa a tánckultúra sokszínűségét – mondta Kilyénfalvi Gábor, a Délibáb művészeti vezetője.

A fesztivált eredetileg magyar csoportok találkozójának szervezték, de idővel szélesre tárták a kapukat minden nemzetiség előtt. A Délibáb hitvallása szerint a tánc összehozza az embereket, és ez így is történt a június 2-i fesztiválon: közel 20 néptánc- és népzenei együttes állt a 10. kerületi Haus der Begegnung színpadán.

Az estébe nyúló programot a gyerekek kezdték, fellépésüket táncház követte, majd sorra kerültek a felnőtt csoportok. A zenei aláfestést a soproni Fajkusz Banda biztosította. Az együttes nemrég tért haza Kínából, ahol a zenészek a magyar népzenét népszerűsítették.

     

A délutáni programot a Délibáb gyermekcsoportja, a Szivárvány nyitotta Léber László rábaközi táncaival. A bécsi egyesületben 2003-ban élesztették újjá a gyermek néptánc ’70-es évek óta élő tradícióját.

Mosonmagyaróváron 3 éve működik a Csalogató tánccsoport és „kistestvére”, amely a Cseppek nevet viseli. A csoportokban összesen 45-en táncolnak, de Bécsbe szülőkkel, érdeklődőkkel összesen 120-an érkeztek. Programjukban nyírségi lánytánc, csapó, páros táncok és betyártánc is szerepelt.

Mindig megtiszteltetés a határokon túl képviselni az országot, és jó olyan helyre jönni, ahol azonnal megtalálják a közös hangot. A tánc egy nyelvek nélkül létrejött kapcsolat, ami sokkal tartósabb mint bármi más – mondta Léber László, a mosonmagyaróváriak koreográfusa.

Linzből érkezett a Ne-felejts tánccsoport. Cseres Alex vezetésével a gyerekek moldvai, felcsíki játékokat adtak elő. Vannak szülők, akik az első perctől hozzák a gyerekeiket, nagyon jó velük foglalkozni. Összejárunk, összetartunk Ausztriában – mondta a csoport vezetője, aki a színpad oldalsó takarásában izgulta végig növendékei fellépését.

A bécsi „KUD Srbija” együttese bánáti szerb koreográfiákkal érkezett a fesztiválra. a korneuburgi és bécsi gyerekek közel két éve tanulják nemzetük táncait. A koreográfus, Zlatko Mladinovic, először felnőtt táncosokkal járt a Délibáb fesztiválján, most a gyerekeket hozta el, hogy ők is megérezhessék a hangulatot. A szakember célja 30 éve az, hogy az utca, az alkohol és a drogok helyett a tánccal és kultúrával mutasson irányt a fiataloknak.

ORF

Kapcsolódó Cikkek