2017. október 5-én vettünk részt a Jobb Veled a Világ Alapítvány Boldog Iskola programjának címátadóján, valamint szakmai napján. A rendezvény házigazdája az Alapítvány elnöke, Bagdi Bella volt, előadói és vendégei pedig Prof. Dr. Bagdy Emőke a Boldogságprogram fővédnöke és a Boldogságóra könyvek társszerzője, Prof. Oláh Attila a Boldogság Intézet tudományos szaktanácsadója, az ELTE Pozitív Pszichológia Kutatócsoport vezetője, valamint nyolc olyan pedagógus, akik már legalább egy éve tartanak boldogságórákat és akiknek az élménybeszámolóit meghallgathatták a jelenlévők. A programba idén szeptembertől további hat ország iskolái (Szlovákia, Románia, Ukrajna, Szerbia, Horvátország, Ausztria) csatlakoztak be.
A Jobb Veled a Világ Alapítvány 2014 szeptemberében indította el a Boldogságóra programot, melynek keretein belül mára már 3000 pedagógus tart boldogságórát Magyarországon, illetve a határon túli iskolákban is. Prof. Dr. Oláh Attila szavait idézve „A boldogságórák hatásának vizsgálatára tervezett mérések szerint, a boldogságórákon végzett gyakorlatok erősítik az önbizalmat, a kitartást, fokozzák a koncentrációs képességet, fejlesztik a divergens gondolkodást és kreativitást és a gyerekek boldogság órákon megélt flow élmény gyakorisága szignifikánsan magasabb a hagyományos tantárgyak (matematika, irodalom, technika) óráin általuk megélt flow élmény gyakoriságnál.”
2016-ban kezdte el az alapítvány létrehozni a Boldog Iskola hálózatot, melynek mára 173 intézmény a tagja. A programhoz tartoznak, tankönyvek, társasjátékok, valamint más, a boldogságot elősegítő taneszközök. Az október 5-ei szakmai napon mi mint frissen csatlakozott iskola, bepillanthattunk más iskolák sikereibe, ötleteket kaptunk, valamint kézbe vehettük, tanulmányozhattuk a tankönyveket.
A program maga egy csodálatos kezdeményezés, amely nem csak az iskolára terjed ki, hanem az otthoni családi életet is próbálja belevonni az órákba, valamint a pozitív tulajdonságokra, gondolatokra próbálja felhívni a figyelmet. Habár mi még csak frissen csatlakozott intézmény vagyunk, de nagy lelkesedéssel és kíváncsisággal kezdünk bele a programba, melynek kapcsán egy dolog biztos: rossz dolog nem sülhet ki belőle.