1956 hőseire emlékeztek a bécsi magyarok
Az Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztalának, valamint az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetségének tagegyesületei közösen emlékeztek meg az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeiről október 21-én, szombaton este a bécsi Komensky Iskola színháztermében. A műsort az „Europa“-Club szervezte.
A vendégeket Dr. Smuk András, az „Europa“-Club elnöke, Radda István, a Kerekasztal elnöke, Hollós József, a Központi Szövetség elnöke, valamint Dr. Perényi János, bécsi magyar nagykövet köszöntötte.
Dr. Smuk András, az „Europa“-Club elnöke kiemelte, hogy nagyon fontosnak érzi az összefogást, és azt, hogy a fiatalokat is bevonják az ünnepi műsorba.
Radda István megköszönte az „Europa“-Club szervezésben nyújtott munkáját és nagy örömét fejezte ki arra vonatkozóan, hogy a nagy nemzeti ünnepek alkalmával meg tud valósulni az együttműködés a Kerekasztal, valamint a Központi Szövetség között, hiszen a cél – a magyar identitás megőrzése, illetve a magyar történelem ápolása – közös.
Hollós József gyerekkori élményeit idézte fel; 1956. október 23-án még nem értette, mi történt körülötte, saját bevallása szerint évekig tartott, mire felfogta, miről is szólt a forradalom.
Dr. Perényi János párhuzamot vont az 1848-49-es forradalom és szabadságharc, valamint az 1956-os események között, történelmi visszatekintését követően hangsúlyozta, hogy kötelességének tartja az ’56-os hagyomány ápolását és átadását a fiataloknak.
A köszöntőket követően Dr. Tóth Imre, soproni történész, múzeumigazgató, egyetemi docens mondott ünnepi beszédet. Miután körbejárta a forradalom szó jelentését, közös történelmi emlékezetünk legfontosabb részeként beszélt a zsarnokságról és a 61 évvel ezelőtti eseményekről. Kitért arra is, hogy milyen szerepe volt Ausztriának az akkori migrációban.
A beszédeket követő zenés, verses, táncos ünnepi műsorban az Ausztriai Magyar Pedagógusok Egyesületének (AMAPED) diákjai és a Délibáb Kultúregyesület néptáncosai léptek fel. Az emlékműsorra a diákokat Nagy Barnabás, az AMAPED pedagógusa készítette fel.
A rövid szünet után a Soproni Petőfi Színház művészei, Ács Tamás és Papp Attila A magány változatai című darabot mutatták be. A művet Katona Imre, szerkesztő-rendező Hamvas Béla és Márai Sándor szerzeményeiből állította össze.
Szöveg és fotó: Fazekas Csilla