A Bécsi Magyar Iskolaegyesület tanévnyitó ünnepsége szeptember 18-án, hétfőn 16 órakor vette kezdetét a bécsi magyar kultúrintézetben, a Collegium Hungaricumban. Az Iskolaegyesület célja hosszú évtizedek óta az Ausztriában élő magyarok anyanyelvi képzése, kulturális identitásuk megőrzése, valamint a magyar népszokások ápolása.
Nick Ildikó, az iskola vezetőjének köszöntője után Molnár Mária, a Collegium Hungaricum igazgatója bátorította a megjelent szülőket, diákokat és kívánt nagyon sikeres tanévet. Ezt követően Radda István, az Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztalának elnöke köszöntötte a vendégeket és mesélt büszkeségünk, a magyar nyelv különlegességeiről.
Nick Ildikó ismertette az Iskolaegyesület történetét, működését és anyagi forrásait, valamint elmondta az idei tanév menetét, kurzus kínálatát. A magyar nyelvű programok mellett német és angol nyelvkurzusok is színesítik a kínálatot és nyelvvizsgázni is lehet az intézményben. Az iskola vezetője bemutatta kollégáit is, akik az új tanévben tanítják majd a gyermekeket.
A megnyitó végén Demjén Ferenc Iskolatáska című klasszikusát énekelték együtt a pedagógusok, szülők és gyerekek, majd a tantermekben lehetőség volt együtt örülni a viszont látásnak a nyári szünetet követően, vagy éppen megismerkedni az új diákokkal és egyeztetni a tanév menetéről.
Szöveg és fotó: Fazekas Csilla