Az 1926-ban alapított Bécsi Magyar Iskolaegyesület december 12-én szervezett jubileumi ünnepséget a Bécsi Magyar Nagykövetség előadótermében.
Perényi János bécsi magyar nagykövet üdvözölte a nagyszámú szülőket és gyerekeket és dicsérő szavakkal méltatta az intézményt.
Király Andrea, a tanári kar vezetője, egy pódium diszkuszió keretén belül a tanári személyenként megkérte, hogy egyenként mutatkozzanak be és mutassák be a működési területüket. Vázolta a magyar iskola egylet múltját – jelenét és a jövőre vonatkozó terveket. A személyes bemutatkozásnál a több mint háromszáz vendég minden egyes tanárt nagy tapssal jutalmazta.
A programot az iskola növendékei tánccal, verssel és mini interjúkkal színesítették. Vetítésre került egy film az intézmény életéből, ahol a diákok magyar vonatkozású kérdésekre érdekes és értékes válaszokat adtak. A Napraforgók táncegyüttes részletet mutattak be Ludas Matyi-ból. A Délibáb Bécsi Magyar Kultúregyesület táncosai szatmári táncokat adtak elő. Kilyénfalvi Gábor, az együttes vezetője elmondta, hogy a Délibábnak szoros kötődöttsége van az iskolával, az öt éve elhunyt Fritz Oberhofer személye révén, aki a Délibáb művészeti vezetője volt. Ahogy ezt Gerhard Baumgartner is kihangsúlyozta, Fritz Oberhofernek sokat köszönhet az iskola, mert fontos szerepet vállalt a megújításba és felemelkedésbe.
Gerhard Baumgartner a Bécsi Magyar Iskolaegyesület elnöke az iskola múltjáról, a jelenlegi helyzetről és a perspektívákról beszélt. Kiemelte Király Andrea, az iskola életét meghatározó munkásságát. Megköszönte a Collegium Hungaricum vezetőségének, hogy a diákság tanítására a rendelkezésre bocsájtott termeket használhatják. Befejezésül, azt a reményét fejezte ki, hogy jó lenne ha, a Kerekasztal körül békésen, együtt tudnánk dolgozni.
Örvendetes volt, hogy nem csak szülők, hanem nagyszámú gyermekekkel telt meg a nagykövetség márvány terme.
A jubileumi eseményen az Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztalának vezetősége is részt vett.
A rendezvén végén Perényi János bécsi magyar nagykövet meghívta a jelenlévőket a fogadási büfére.
Bogdán Tibor