Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztala
Könyvbemutató az “Európa” – Club szervezésében

Könyvbemutató az “Európa” – Club szervezésében

Az „Európa” – Club (bécsi magyar kultúregyesület) szervezésében mutatták be 2015. szeptember 17-én este Bécsben, a Collegium Hungaricumban Zsuffa Tünde: Angyal a földi pokolban című regényét, amely a második világháborútól az 1956-os forradalom bukásáig tartó történelmi időszakot mutatja be nagy érzékenységgel. A mű mindenképpen hiánypótló napjainkban, hiszen ritkán olvashatunk Ausztriában íródott szépirodalmi alkotást erről a történelmi korszakról. 
A könyvbemutató est vendégei voltak többek között: Kubik Anna Kossuth – díjas színművész, Agócs Sándor, az idén 25 éves Antológia Kiadó (a regény kiadója) igazgatója, és Dr. Szabó Csaba történész.

Agócs Sándor elmondta, az írót az első könyve (Paprika rummal) bemutatóján ismerte meg tavaly december 6-án, aki ezt követően küldte el neki a most bemutatott regény kéziratát. Agócs Sándor a bemutatón így méltatta a szerzőt: „… a kézirat elolvasása után, már tudtam, hogy ki fogjuk adni. Többször elszorult a torkom, el is sírtam magam, nem ilyen könyveket írnak mostanában, ezért is álltam mellé, már a legelején… Ki merem mondani: a Paprika rummal című kötete után ezzel a könyvével Zsuffa Tünde végérvényesen letette írói névjegyét!”

Zsuffa Tünde elmondta, miért volt számára fontos, hogy megírja ezt a történetet: „Kislány korom óta tudom, hogy a huszadik századi magyar történelem, a Horthy-korszak, a második világháború, az ’56-os forradalom és a megtorlás évei megítélése, bemutatása tele van féligazságokkal. A féligazság pedig nem az igazság fele, hanem hazugság. Sok eseménynek csak az egyik felét írják meg még ma is, a másik felét tudatosan elhallgatják. Ez azonban akár egy ország torzulásához vezethet, majd pusztulásához.”

Az író a regény főhősnője, Balázsovich Antónia, Horthy Miklós testőrparancsnokának lánya köré fűzte fel a fontos történelmi eseményeket, és rajta keresztül ábrázolja a kor embertípusát.  


A könyv fülszövege:

 Az Angyal a földi pokolban című regény, lehetne akár egy szerelmi történet a II. világháború idején. Ábrándozhatnánk egy apácák által nevelt bátor, de igen makacs nő és egy osztrák orvos sorsszerű egymásra találásáról. Ennél azonban sokkal többet nyújt a könyv. Olyan húsbavágó kérdéseket vet fel, melyeket a háború utáni kor politikai és hatalmi pozíciói kényszerítenek ki, melyek harcba állítják az embereket egymással és önmagukkal szemben is. Menni vagy maradni, tenni vagy lapulni, élni vagy meghalni… Horthy Miklós  testőrparancsnokának lánya, Balázsovich Antónia és Lucca Engel szerelme csak a rendszer által létrejött pokoli világ enyhítő körülménye. A Budai Vár mélyében meghúzódó Sziklakórház biztos menedéket nyújtott egymás megismeréséhez, nem adott azonban oltalmat a Vörös Hadsereg bevonulása ellen. Hiába álltak a Nemzetközi Vöröskereszt szolgálatában, nem kerülhették el saját kegyetlen sorsukat: míg Lucca egy szibériai lágerben küzdött az életéért, addig a budai úri lány a kommunista diktatúra kíméletlen   igazságszolgáltatásával találta szemben magát és vált nincstelenné.  1956 októberében újra találkoznak. Vajon elég erős volt-e a szerelmük tizenkét év kínszenvedés, erőszak, megtorlás és kitelepítés után? A fel nem dolgozott tragédiák árnyékában képesek-e küzdeni a közös jövőjükért és helyesen dönt-e Antónia élete legfontosabb kérdésében: haza vagy szerelem?”(Zsuffa Tünde: Angyal a földi pokolban)


„A történet a valóság és a fikció mesterséges keverése. A szerző és a könyv érdeme, hogy olyan korszakhoz, olyan témához nyúl rendkívül érzékenyen, nagy felkészültséggel, alapossággal, amelyet a rendszerváltoztatás után a szépirodalomban máig nem sikerült hitelesen bemutatni.” Szabó Csaba történész-levéltáros fogalmazott így, aki a történelmi események pontos és valós ábrázolásában segítette a szerzőt. 

Az esten három részletet hallhattunk a könyvből, a Kossuth- és Jászai díjas színművész, Kubik Anna előadásában. A műsor végén a moderátor, Nagy-Ricsóy Nóra beszélgetett az íróval a könyvről. Zsuffa Tünde elmesélte, milyen sorsfordító események ösztönözték arra, hogy részletesen feltárja és bemutassa ennek a korszaknak a történelmi hátterét. Kiemelte, hogy bár a történet középpontjában a szerelem áll, de emellett olyan lényegi kérdésekre is választ keresett, mint: „menni vagy maradni, tenni vagy lapulni, élni vagy meghalni, haza vagy szerelem.” 

Zsuffa Tünde végül elmondta azt is, hogy folytatja Balázsovich Antónia történetét, és a következő regényében arról fog írni, mi történt az 1956-os forradalmat követően osztrák területre menekült magyarokkal. 

Kapcsolódó Cikkek