2015. augusztus 24 és 28. között Mesetábor volt az AMAPED – Ausztriai Magyar Pedagógusok Egyesülete szervezésében. Az 5 napos táborban, amelyet a KultPult szervezet könyvekkel támogat, 18 óvodás és kisiskoláskorú gyermek vett részt. A szabadidős tevékenységek mellett a résztvevők megismerkedhettek számos kortárs magyar mesekönyvvel, és kipróbálhatták magukat különféle népi játék, tánc és kézműves foglalkozásokon is. A táborban a foglalkozások tematikusan lettek felosztva és a szervező pedagógusok, Bencze Mariann és Piszker Ágnes minden napra egy fő témát választottak. Hétfőn állatos mesékkel ismerkedtek meg a gyermekek, és ehhez kötődően kézműves foglalkozásokra is sor került, ahol a gyerekek például „zoknicicát” és víziliovat barkácsoltak. „Cikicakk, a fekete cica” kalandját a résztvevők diafilmen nézték meg. Emellett számos dalt is tanultak, így például Gryllus Vilmostól és az Eszterlánc együttestől énekeltek. A hétfői napot a bécsi Stadtparkban zárták.A táborozók kedden a háztartás témáját járták körül, készítettek hamuba sült pogácsát és mondókáztak is. A háztartási témakörben megtanulták a szelektív hulladékgyűjtés fő lépéseit, ehhez a szervezők a Lola mesék sorozatból választottak történeteket és gyakorlatokat. Szerdán magyar szerzők verses meséi kerültek előtérbe, melyekhez ismét dalok kapcsolódtak. Csütörtökön a Mesetáborban népmesés napot tartottak, ennek kapcsán a tábor résztvevői ellátogattak a Hadtörténeti múzeumba. Emellett a török-magyar témákat is körbejárták ismert magyar népmesék által. Pénteken a táborozók csoportokba bontva hallgathattak autós és lányos meséket. Bencze Mariann, a tábor egyik szervezője szerint a Mesetábor célja az volt, hogy a gyermekek minél több magyar nyelvű kortárs mesekönyvet ismerjenek meg, ezeket akár könyv, akár diafilmek vagy projektorok által bemutatva. A táncolás és a zenehallgatás is fontos része volt a tábornak, valamint a mesékhez kapcsolódó kézműves foglalkozások is. A tábor során a maguk által batikolt zsákot a gyermekek pénteken haza is vihették, és így nemcsak az összegyűjtött kincsek, üveggolyók maradtak meg, mint maradandó emlék, hanem a sikerélmény is az elkészült tárgyak által.