2015.június 27-én, immár 3. alkalommal került megrendezésre a Bécsi Magyar Kultúregyesület Délibáb által szervezett fergeteges hangulatú Wiener Vielfalt (bécsi sokféleség) Bécsben a 10. kerületi Haus der Begegnung (Találkozások Háza) előadótermében, ahol közel 10 nemzet képviseltette magát népi táncban, zenében és énekben. Az ötletgazda és egyben az est konferansziéja Kilyénfalvi Gábor, a Délibáb Néptáncegyüttes művészeti vezetője és táncosa. A Wiener Vielfalt-nak az volt alap ötlete, hogy a Bécsben élő nemzetiségeknek lehetőséget tudjanak adni magukat megmutatni és egymást megismerni. Idén a következő nemzetiségek vettek részt a fesztiválon: ír, bulgár, görög, hawaii, nicaraguai, senegali, és több magyar felnőtt és gyermek csoport, mint a Délibáb Néptáncegyüttes, a Szivárvány Gyemektánccsoport, a Rézsarkantyú Citerazenekar és a Tarka Barka énekegyüttes.
Kilyénfalvi Gábor nagy öröme, hogy céljuk megvalósult, így az együtttáncolás az ismerkedés és a jó hangulat az idén is érezhető volt; a műsor sikerét pedig a több, mint 100 fellépő és a teltházas nézőtér is igazolta.
A résztvevő táncosokat gulyással, magyar borral vendégelték meg a szervezők, valamint minden csoportnak összeállítottak egy-egy ajándékcsomagot és emléklapot is, melyet közvetlenül a fellépés után a színpadon át is adtak a csoportvezetőknek így köszönve meg a színvonalas produkciót és a részvételt.
A rendezvényt egy gyermek táncház előzte meg, majd a közel három órás műsor pedig közös táncházzal zárult, melyen a fellépők és a közönség is egyaránt részt vett.