Már évek óta kiemelt pont a Club Pannonia programjában Magyarország turisztikai és kulturális szempontból fontos városainak bemutatása. Ebben a rendezvénysorozatban április 21-én a Collegium Hungaricum dísztermében a gyógyító termáltó és Hévíz város bemutatása került sorra.
A Club Pannonia elnöke, Radda Marika köszöntötte egyrészt Mag.Viola Kristófot a ház kultúr-menedzserét, Dipl.oec.Kovács Balázst a bécsi magyar turizmushivatal igazgatóját, a turizmusszakmából megjelenteket és a nagy számú vendégeket, másrészt a hévízi delegáció tagjait: Horváth-Sarródi Laura, Dr.Szakonyi József belgyógyászt és reumatológust, valamint Vajda Márta gyógytornászt.
A turizmushivatal nevében és mint társszervező Kovács Balász igazgató köszöntőjében kihangsúlyozta a nagyon eredményes együttműködést a Club Pannoniával és az ilyen jellegű városbemutatások fontosságát.
Elsőnek Horváth-Sarródi Laura képekkel dokumentálva röviden ismertette a most már világhírűvé vált Hévíz gyógyító hatású tavát, ahol évente kb. 1 millió éjszakázást regisztrálnak. A vendégek nagy része rendszeresen visszajár. Kiemelte a 200 éves tradíció előnyeit és rámutatott az egész éves igénybevétel lehetőségére. Az elmondott előnyök és eredmények alátámasztására 3 hévízi törzsvendég egyéni élményekről és kezelési eredményekről számolt be.
Dr.Szakonyi József főorvos tudományosan, de a közönség számára is érthetően, nagyon élénken és sok humorral fűszerezett előadásában 4 szakcsoportot emelt ki a sok más lehetőség közül. A balneoterápia, komplex-fizioterápia, elsődleges prevenció és a reaktiváló program hasznosítja a különleges termálvíz tulajdonságait, beleértve a híres gyógyiszap hatását. A hydro- és inhalációs terápia legújabb ismeretei alapján számos betegséget eredményesen lehet kezelni. A magukkal hozott újfajta és legmodernebb masszázskészüléket (Spineliner) a helyszínen számtalan vendég Vajda Márta gyógytornász irányításával kipróbálhatta, aminek nagy sikere volt.
Az előadások után megnyílt a bécsi szendvicsbüfé, ahol a hévízi pogácsa és a „Hévíz város kitüntetett bora“ mellett még sokáig tárgyaltak a vendégek a Hévízről hallottakról és többen is jelentkeztek már a jövő évi utazásra.