Fergeteges hangulat uralkodott 2014. június 21-én este Bécsben a Haus der Begegnung (Találkozások Háza) előadótermében, ahol 13 nemzet képviseltette magát népi táncban, zenében és énekben a Wiener Vielfalt (bécsi sokféleség) rendezvényen. Az est rendezője a Délibáb Bécsi Magyar Kultúregyesület, azonban az ötletgazda Kilyénfalvi Gábor, a Délibáb Néptáncegyüttes tanára és vezetője, aki elmondta, hogy a tavalyi sikeren felbuzdulva rendezték meg immáron másodszorra a fesztivált. A Délibábnak az évi körülbelül harminc fellépéséből három nagyon fontos saját rendezésű estje van: a tavaszi nagy koncert, az őszi gálaest és a Wiener Vielfalt.
A Wiener Vielfalt-nak az az alap ötlete, hogy a Bécsben élő nemzetiségeknek lehetőséget tudjanak adni magukat megmutatni és egymást megismerni. Idén a következő nemzetiségek vettek részt a fesztiválon: ír, osztrák, bolgár, görög, hawaii, nicaraguai, több afrikai, szerb, és több magyar csoport.
Idén már sokan maguk jelentkeztek a tavalyi szereplők közül, hogy ha lesz, szívesen jönnek ismét. Ez évben sikerült hawaii, nicaraguai, görög és ír néptáncosokat is meghívni. Kilyénfalvi Gábor nagy öröme, hogy céljuk megvalósult, így az együtttáncolás az ismerkedés és a jó hangulat az idén még jobban érezhető volt. Ebben nagy szerepe volt az íreknek, és a két afrikai csoportnak is, akik megtáncoltatták a nézőket is, ezért kicsit hosszabbra is nyúlt a műsor az előre tervezettnél, de a hangulat ettől csak fokozódott és mindenki nagyon jól érezte magát.
Összességében tizenhárom nemzet jött el és már most jelezték, hogy nagyon szívesen jönnek jövőre is. Körülbelül 140 résztvevő volt és 300 néző, ami messze felülmúlta az előző évet. A fellépő csoportokat házi készítésű gulyással, magyar borral vendégelték meg a szervezők valamint a Bécsi Magyar Nagykövetség és a Bécsi Magyar Tourismus Iroda támogatásával minden csoportnak összeállítottak egy-egy ajándékcsomagot is, melyet közvetlenül a fellépés után a színpadon át is adtak a csoportvezetőknek így köszönve meg a színvonalas produkciót és a részvételt.