Cikksorozatunk következő darabjában a Dominikanerbastei-on lévő Kardos Étterembe látogattunk el. E sorok szerzője a Kerekasztal két másik munkatársával próbálta ki a kínálatot.
Le kell szögeznünk az elején: a Kardos étterembe bejutni egy privilégium, hiszen első sikertelen látogatásunk során az egész étterem két turistacsoport számára volt lefoglalva. Második próbálkozásunk alkalmával eredményesek voltunk ugyan, jóllehet, akkor is éppen egy spanyol turistacsoportot várt az étterem.
A helyhiány ellenére azonban érdemes a Kardosban ebédelni és vacsorázni, hiszen valódi kulináris élményeknek lehetünk részesei. E cikk írója Kardosgulasch-t evett, és mint általában a bécsi magyar éttermekben ez lenni szokott, most sem csalódott. A fogás tálalása mindenképpen különlegesnek nevezhető, hiszen azt egy fém, bogrács szerű tálban szervírozták, amely valamiképpen étvágygerjesztővé tette az étterem fent említett specialitását.
A Kerekasztal szerzőjének két kísérője, nevezetesen Keller Rita és Mentsik Gergely Tarhonya Risottot illetve Schwammerlgulascht rendeltek, és ebédünk után hasonlóképpen elégedettek voltak.
A Kardos étteremnek egyébiránt ódon hangulata van, a kiszolgálás pedig udvarias. Összefoglalva, mindenkinek nyugodt szívvel tudjuk javasolni a Kardost és annak fogásait.